Anyai ősei közt ott találjuk I. Péter etióp származású apródját, Hannibált, róla Nagy Péter szerecsene címmel írt elbeszélést. Művelt otthonban nevelkedett: apja elegáns francia verseket írt, Vaszilij nagybátyja a maga korában elismert író-költő volt. 1811 és 1816 között a Carszkoje Szelo-i líceumban tanult, majd a Külügyi Kollégiumban látott el titkári feladatot. Még a líceumban hozzákezdett a Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeményéhez, amelyet a klasszicista ízlés konvencionális formái helyett mesterkéletlen, népi stílusban írt.

Puskint 1820-ban kéziratban terjedő „szabadságverseiért" száműzetésre ítélték, de tekintélyes barátai közbenjárására nem Szibériába, hanem délre, Besszarábiába és a Kaukázusba irányították. Ekkor írta Byron iránti rajongását tükröző déli poémáit, A kaukázusi fogoly (1820-21) és A bahcsiszeráji szökőkút (1821-23) címmel. 1823 júliusában Odesszába került, ahol hivatali főnöke egy elfogott levele alapján istentagadásért feljelentette. A déli száműzetést a mihajlovszkojei házi őrizet váltotta fel. A magány, az elszigeteltség elmélyült munkára ösztökélte: kiadta kötetnyi versét, megírta a Borisz Godunov című drámáját és az Anyegin hatodik énekét.

A dekabrista mozgalom leverése után I. Miklós cár Moszkvába kérette a költőt, a házi őrizet alól saját ellenőrzése alá vonta. A moszkvai időzés alatt újabb irodalmi tervek és barátságok szövődtek a ljubomudri, azaz „bölcselők" kör tagjaival. Sokat utazott Pétervárra, onnan a Kaukázusba, a török frontra önkényesen követte Paskievics gróf seregét 1828 végén.

1830-ban megkérte Natalja Goncsarova kezét, s a házassági előkészületek és a birtokrendezés ügyében apja falujába, Bolgyinóba utazott, ahonnan a moszkvai kolerajárvány miatt elrendelt karantén következtében három hónapig nem mozdulhatott ki. Ez a „bolgyinói ősz" volt legtermékenyebb időszaka: befejezte az Anyegint, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszélései című novellasorozatát, A kolomnai házikó című anekdotikus-tréfás elbeszélő költeményét és a kistragédiákat (Don Juan kővendége, Mozart és Salieri).

1831-től élete Pétervárhoz kötődött, itt írta meg a Pikk dáma című elbeszélést, A kapitány lánya című történelmi regényt, a Dubrovszkij című kisregényt és A bronzlovas című költeményt. A háttérben azonban lassan elmélyült a konfliktus a költő és az előkelő társaság, de főleg az udvari körök egyes képviselői között. Puskint mindig is idegesítette feleségének kétes híre, a „végjátékban" egy Franciaországból menekült holland diplomata léhűtő fia, Georges d,Anthes gárdatiszt terjesztett rágalmakat az asszonyról. A kor „erkölcseinek" megfelelve Puskin pisztolypárbajra hívta a rágalmazót, aki 1837. február 10-én halálosan megsebesítette a költőt.