Lem 1921-ben Lwówban (ma Lviv, Ukrajna) egy jól menő orvos családjában jött világra. Ő maga is apja hivatásának folytatására készült, s először szülővárosának orvosegyetemére, majd a krakkói egyetemre iratkozott be, de tanulmányait félbeszakította a II. világháború.

A háború alatt autószerelőként dolgozott és részt vett az ellenállásban. Hamis, zsidó származását elhallgató papírjai mentették meg a koncentrációs tábortól. A háború után, 1946-ban Krakkóba költözött, megszerezte orvosi diplomáját, majd tudományos kutatóként helyezkedett el, s közben írogatott.

1946-ban, a Nowy Swiat folyóirat hasábjain közölt sorozatban jelent meg első, a német megszállás alatt írt regénye, az Ember a Marsról. 1948-49-ben született háromkötetes önéletrajzi regényét, Az el nem vesztett idő-t a cenzúra csak 1957-ben engedte kiadni. Közben papírra vetette az általa elsőnek és igazinak tartott regényét, Az átszellemülés kórházát. A kéziratot a szocialista realista irodalomszemlélet, ha nem is ellenforradalminak, de dekadensnek és undorítónak minősítette, szerzőjét pedig kizárta az írószövetségből. Lem azért tovább folytatta az írást, s 1951-ben befejezte Asztronauták című regényét, egy kommunista utópiát, ami a továbbiakban lehetővé tette számára a cenzúramentes munkát.

1955-ben adták ki a Magellán-felhő, 1959-ben az Éden című regényeit, s még ugyanebben az évben az Invázió az Aldebaranról című elbeszélés-gyűjteményét. Az akkori lengyel vezetés ugyan rosszul tűrte a kritikát, a tudományos-fantasztikus irodalmat azonban az irodalom kevésbé fontos szeltkéjének tartotta, ezért Lem az ártalmatlan fantáziálás mögé rejtve tiltott kérdéseket is felvethetett és feszegethetett műveiben.

A hatvanas években így érkezett el alkotói pályája legtermékenyebb szakaszába, s ennek mintegy nyitányaként, 1961-ben megírta a Solaris-t, írói munkássága és minden idők egyik legsikeresebb sci-fi regényét, amit 26 nyelvre fordítottak le, és amit 1972-ben Andrej Tarkovszkij filmesített meg, nem kis sikerrel.

A Solaris bolygón létező egyedüli élőlény a felületét borító tenger, amely kényszerképzetek előidézésével és a halottak szellemének visszahozásával próbálja őrületbe kergetni és elpusztítani a titkait fürkésző űrtudósokat. Lem sokoldalúságára jellemző, hogy míg az 1964-ben Summa technologiae című esszégyűjteményében a jövőtervezés tudományos-technikai feltételei foglalkoztatták, az 1965-ben megírt Kiberiáda pedig a robotok és elképzelt égitestek világát leíró szatirikus mesegyűjtemény, addig az 1968-as Pirx pilóta kalandjai a gyermekirodalom gyöngyszemeként értékelhető. E korszakának záró remeke az 1968-ban kiadott Az Úr hangja című regénye.

A hetvenes években született könyvei közül kiemelkedik A tudományos-fantasztikus irodalom és a futurológia (1970) című esszékötete, amelyben a jövőkutatás alapvető kérdéseivel és lehetőségeivel foglalkozva mintegy mellékesen megírta a Science-fiction irodalom történetét is. Míg a Gierek-korszakban Lem valamiféle hivatalosan elismert szakfuturológusként akadémiai bizottsági tagságig vihette, addig a Jaruzelski-érában már az irodalmi ellenzékhez tartozott.

1982-ben ösztöndíjjal Nyugat-Berlinbe ment, aztán családjával Bécsbe költözött, ahonnan 1988 őszén tért vissza Krakkóba. Közben, 1987-ben a Béke a földön című regénye után bejelentette, hogy szépírói pályáját befejezettnek tekinti, s a továbbiakban csak esszéket és tanulmányokat publikál. Elege lett a science fictionből, mert már nem tudott az elvárásainak megfelelő jó könyveket írni. Egyébként sosem tartozott a tipikus sci-fi írók közé. Egyrészt, mert nem angol nyelvű íróként is világsikert aratott, másrészt mert mindig különvéleménye volt a tudományos-fantasztikus irodalom mibenlétéről, sőt állandóan hangsúlyozta kollégáival szembeni fenntartásait is. Így történhetett meg, hogy Amerikában a sci-fi írók szövetsége tiszteletbeli taggá választotta, majd ki is zárta soraiból.

Lemnek meggyőződése, hogy ebben a műfajban nem egyszerűen tudományos-fantasztikus meséket kell gyártani, hanem a jövő alakulásának reális, a tudományos-technológiai fejlődéssel megalapozott lehetőségeit kell számba venni.

A sci-fi íróból lett futurológust napjainkban a jövőfilozófia, a nanotechnológia, a világmindenség hallgatása, a tudomány végső lehetőségeinek kérdései, s az általa fantomatikának nevezett virtuális valóság foglalkoztatják. Nem mindennapi képzelőereje, írói tehetsége elismeréseként és a lengyel kultúrának tett szolgálataiért 1996-ban Fehér Sas érdemrenddel tüntették ki, 2001-ben pedig neki ítélték a legnagyobb lengyel kulturális kitüntetést, az Arany Jogar-díjat.

A párizsi Nemzetközi Csillagászati Akadémia 1992-ben úgy döntött, hogy Stanislaw Lem-kisbolygó névre keresztelik az addig 3836-os számon nyilvántartott planetoidát.

(MTI-Panoráma)