Polgárcsalád sarja, édesapja, Goda (Grünfeld) Géza a Budapesti Napló, majd a Világ című lapok haladó gondolkodású munkatársa volt, aki jó kapcsolatban állt többek között Adyval is. Fiára minden bizonnyal hatott ez a barátság, mivel egészen ifjú éveiben ő is versekkel kezdte pályáját - ezek 1929-ben, az érettségi évében Ősz ez a tavasz, pajtás! címmel kötetté álltak össze. Goda később így nyilatkozott e korai irodalmi kalandról: „Az első könyvem...hát ezt csak viccből említem, egy verseskötet volt. Ezzel kapcsolatban szoktam mondani, hogy én azonnal kiváltam írótársaim közül, mert én írtam a legrosszabb verseket."

Az érettségit követően alkalmi munkákból élt. Az újságírásba is belekóstolt, ám mivel nem találta meg egy interjúalanyát, a kor egyik ünnepelt színésznőjét, javasolták neki, keressen más elfoglaltságot. Ezt követően a Független Szemle könyvkiadóban dolgozott, volt lektor és fordító is, 1931-ben pedig a Porond című folyóiratot szerkesztette. Írói pályafutása - a rövid költői kitérőt követően - novellákkal folytatódott, amelyekből több az Újság című lapban is megjelent, s felkeltette a közönség figyelmét. 1936-ban adták ki a Levél a pokolból című elbeszéléskötetét, amelyre Nagy Lajos és Füst Milán is felfigyelt. Az ifjú szerzőről szóló írásaikban elismeréssel szóltak a Goda-novellákban megnyilatkozó kvalitásokról, a pesti polgári világ szociografikus részletezésű leírásáról, a finom és árnyalt lélekrajzról. A harmincas években több nagyobb lélegzetű prózai művet írt, amelyeket a világháború után átdolgozott és megjelentetett. 1934-es A rendes ember című műve egy polgárfiú groteszk lázadását és elzüllését ábrázolta, az 1938-as Flamingók avagy a kredenc halála című regényben egy tönkrement kispolgári család tragikus küzdelmeit mutatta be. 1937-ben írta meg a Vihar előtt című könyvét, amely a modern tudatregény eszközeivel kísérletező önvallomásos, számvetés jellegű mű.

A II. világháború éveiben több alkalommal is munkaszolgálatra hívták be, az embertelenségben átélt élményeiből, a fasizmus természetét vizsgáló gondolataiból 1945-ben megszületett A fasizmus hazugságai című publicisztikai munkája.

A világháború után közéleti szerepet vállalt, 1945-50-ben Budapest kulturális ügyeinek vezetője, először főjegyző, majd kultúrtanácsos lett. 1956-58-ban tagja volt az Irodalmi Tanácsnak, 1957-59-ben pedig részt vett az Élet és Irodalom szerkesztésében is. 1958-ban egy évadon keresztül a Néphadsereg Színházának (a mai Vígszínház) igazgatója volt.

Novelláival, regényeivel, publicisztikai írásaival a háború utáni szocialista irodalom egyik jelentős alakja lett. Igazi urbánus író volt, műveinek fő színtere a pesti kispolgárság világa volt. Ezt ismerte leginkább, ha számára idegen területre tévedt, például az angyalföldi munkásokról szóló 1952-es kisregényében, a sematizmus közhelyeit valósította meg. Az ötvenes évek második felétől írott műveit is az erősen szatirikus, ironikus látásmód, a fanyar humor jellemezte. A Panoptikum című elbeszéléskötetében ifjúkorának bohém szereplőit, a pesti bérházak, a városligeti mutatványosok, a történelem viharainak kiszolgáltatott kisemberek világát térképezte fel. Nosztalgikus hangú az 1959-es Családi kör című novellafüzére, amely kibővítve 1967-ben Volt egyszer egy család címmel jelent meg. Ebben családjának bohém életét, az ismerősök, barátok különcködéseit, a gyermekfejjel megélt történeteket elevenítette meg anekdotákkal fűszerezve. A kispolgárság tipikus képviselőit, a szocializmus keretei között anakronisztikusnak, nevetségesnek tűnő gondolkodásmódjukat jelenítette meg A planétás ember és a többiek című kötet kisregényeiben, illetve a Poldini úr című regényben. Önéletrajzi ihletésű két legismertebb esszéregénye, a Magányos utazás és a Vallomások, amelyekben az írói önvizsgálat kérdéseire adott válaszait fogalmazta meg. Szatirikus fantasztikus műveiben, a Bolondóra és a Mennyei csavargók című regényeiben Swift és Karinthy Frigyes példázatainak hagyományát követte.

Novelláin és regényein kívül több kötetben jelentek meg esszéi, tanulmányai és publicisztikai írásai is. Irodalmi tevékenységéért háromszor, 1957-ben, 1960-ban és 1971-ben kapott József Attila-díjat, 1966-ban pedig Kossuth-díjjal jutalmazták.

Nem sokkal 85. születésnapja után, 1996. április 12-én hunyt el Budapesten. Halála után láttak napvilágot a Tűnődések és a Zsidó mesék és legendák című kötetei.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)