Királyhegyi Pálra emlékezünk
Dátum: 2010. december 25., szombat, 14:52
Száztíz éve, 1900. december 27-én született Budapesten Királyhegyi Pál író, publicista, humorista, a pesti humor legendás alakja.
Nem sokkal az érettségi után szerelmi bánatában beállt a Tanácsköztársaság hadseregébe, majd a fehérterror elől az Egyesült Államokba hajózott. Ott volt liftes fiú, bőrgyári munkás, pincér, banki alkalmazott, magyar nyelvű lapoknál újságíró, 1927-től pedig Hollywoodban statiszta, majd forgatókönyvíró. 1934-ben hazatért, és a Pesti Napló munkatársa lett, de a Színházi Élet és az Új Idők is közölte írásait. 1938-ban Londonba ment, ahol a Daily Telegraph című lapnak írt cikkeket, s fordításokat is vállalt.
1941-ben egy vérmes színésznővel folytatott viharos szerelmi kalandja után visszatért Magyarországra, hogy – saját szavaival élve – „mint sárga csillag viselésére jogosult egyén, le ne késsem az auschwitzi gyorsot!” A marhavagont nem is késte le. 1944-ben Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták. Az amúgy is kistermetű, törékeny Királyhegyi a háború után csonttá soványodva jött haza. Nem sokkal később megírta tragikus élményeinek groteszk humorú regényét, Mindenki nem halt meg címmel.
1945-től a Ludas Matyi és a Képes Figyelő című lapok munkatársa volt. Sorra közölték humoros jeleneteit, szatíráit, karcolatait, s több regénye is megjelent, köztük A gengszterek nem nőnek az égig, Az ígéretek földje, A lejtőn felfelé, a Maud Courtney mestersége. Ugyanebben az időben az Ascher Oszkár igazgatta Pódium kabaré konferansziéja is volt, darabot írt Földi paradicsom címmel a Vígszínháznak, majd a Belvárosi Színházban megnyílt Királyhegyi kabaré állandó szerzője lett.
1951-ben a Heves megyei Adácsra telepítették ki – ebben amerikás múltja játszott szerepet, meg legendás távirata, amelyet soha nem küldött el, de barátainak, ismerőseinek széles körben terjesztette. A távirat címzettje Sztálin volt, a szövege pedig így hangzott: „A rendszer nem vált be stop. Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop”. Humorérzékét ekkoriban sem veszítette el, az adácsi időszakból maradt fenn például levele otthoni barátaihoz az alábbi szöveggel: „Most már tudom, hogy él Marci Hevesen. Ne irigyeljétek!”
1952-ben térhetett haza. A publikációs tilalom alatt alkalmi szellemi munkákból élt, később a Vidám Színpad, majd a Kis Színpad mutatta be kabarétréfáit. 1956 után népszerűsége már töretlen volt. Mint konferanszié kabarékban szerepelt, dolgozott az Esti Hírlapnak, foglalkoztatta a Ludas Matyi és a rádió, időnként a televízióban is feltűnt. Humoreszkjeiből, színműveiből, kisregényeiből több kötete is megjelent, 1979-ben pedig kiadta önéletrajzi regényét, Első kétszáz évem címmel.
Királyhegyi fő témája a férfi és a nő, a férj és a feleség viszonya volt. Ő maga imádta a nőket, és – noha nem volt hódító alkatú a maga 150 centiméterével – a nők is rajongtak érte. Bizonyság erre, hogy ötször nősült. A pesti humor legendás alakja 1981. június 7-én halt meg otthonában.
(MTI)
1941-ben egy vérmes színésznővel folytatott viharos szerelmi kalandja után visszatért Magyarországra, hogy – saját szavaival élve – „mint sárga csillag viselésére jogosult egyén, le ne késsem az auschwitzi gyorsot!” A marhavagont nem is késte le. 1944-ben Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták. Az amúgy is kistermetű, törékeny Királyhegyi a háború után csonttá soványodva jött haza. Nem sokkal később megírta tragikus élményeinek groteszk humorú regényét, Mindenki nem halt meg címmel.
1945-től a Ludas Matyi és a Képes Figyelő című lapok munkatársa volt. Sorra közölték humoros jeleneteit, szatíráit, karcolatait, s több regénye is megjelent, köztük A gengszterek nem nőnek az égig, Az ígéretek földje, A lejtőn felfelé, a Maud Courtney mestersége. Ugyanebben az időben az Ascher Oszkár igazgatta Pódium kabaré konferansziéja is volt, darabot írt Földi paradicsom címmel a Vígszínháznak, majd a Belvárosi Színházban megnyílt Királyhegyi kabaré állandó szerzője lett.
1951-ben a Heves megyei Adácsra telepítették ki – ebben amerikás múltja játszott szerepet, meg legendás távirata, amelyet soha nem küldött el, de barátainak, ismerőseinek széles körben terjesztette. A távirat címzettje Sztálin volt, a szövege pedig így hangzott: „A rendszer nem vált be stop. Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop”. Humorérzékét ekkoriban sem veszítette el, az adácsi időszakból maradt fenn például levele otthoni barátaihoz az alábbi szöveggel: „Most már tudom, hogy él Marci Hevesen. Ne irigyeljétek!”
1952-ben térhetett haza. A publikációs tilalom alatt alkalmi szellemi munkákból élt, később a Vidám Színpad, majd a Kis Színpad mutatta be kabarétréfáit. 1956 után népszerűsége már töretlen volt. Mint konferanszié kabarékban szerepelt, dolgozott az Esti Hírlapnak, foglalkoztatta a Ludas Matyi és a rádió, időnként a televízióban is feltűnt. Humoreszkjeiből, színműveiből, kisregényeiből több kötete is megjelent, 1979-ben pedig kiadta önéletrajzi regényét, Első kétszáz évem címmel.
Királyhegyi fő témája a férfi és a nő, a férj és a feleség viszonya volt. Ő maga imádta a nőket, és – noha nem volt hódító alkatú a maga 150 centiméterével – a nők is rajongtak érte. Bizonyság erre, hogy ötször nősült. A pesti humor legendás alakja 1981. június 7-én halt meg otthonában.
(MTI)
Hozzászólás
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Hozzászólások
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
