1911. december 11-én született Kairóban. Filozófiai tanulmányokat folytatott a Kairói egyetemen, majd állami megbízatást vállalva 1938-55 között minisztériumi tisztségviselõként dolgozott. 1957-után az Egyiptomi Művészeti Alap egyik vezetõje lett.

Írói pályáját 1936-ban elbeszélésekkel és három történelmi regénnyel kezdte, amelyekben a fáraók korának történetét allegóriaként használva bírálta kora egyiptomi társadalmát.

Munkásságának következõ szakaszában születtek meg az arab regény történetében korszakalkotó jelentõségű kritikai realista művei, az úgynevezett Kairó-regények, az 1945-ös al-Qáhira al-dzsadída (Az új Kairó), az 1947-ben íródott Zuqáq al-Midaqq (Midaq-sikátor) vagy az 1949-ben született Bidája wa-nihája (Útvesztõ).

Az igazi áttörést - s egyben a legjobb egyiptomi írónak járó Állami Díjat - az 1951-57 között írt trilógia, a Baina'l-Qaszrein, Qaszr as-Sauq és az asz-Szukkarija hozta meg számára. Az önéletrajzi elemeket is tartalmazó regények egy család sorsát követik nyomon az 1920-as évektõl az 1940-es évek végéig. Nagyon érzékletes a szereplõk jellemábrázolásában az intellektuális adottságok, a társadalmi háttér és a politikai viszonyok kölcsönhatásának bemutatása.

Az 1960-as évek elejétõl szépprózájában gyökeresen szakított a kritikai realista ábrázolásmóddal és új művészeti formákkal kísérletezett. Ekkor születtek az Al-Lissz wa'l-kiláb (A tolvaj és a kutyák), vagy a Tahta'l-mazalla (Az esernyõ alatt) című regényei. Ezekben a műveiben a cselekmény szétesik, allegóriák és szimbólumok jelennek meg, a múlt és a jelen összefűzõdése veszi át az idõrendi sorrend helyét.

1988-ban, az arab írók közül elsõként, megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amelynek odaítélésével kivételes regényírói kvalitásait jutalmazták. Az indoklás kiemeli, hogy Mahfúz regényeiben a részletek gondos kidolgozásában, az éles szemű valóságábrázolásban, munkáinak sokoldalú értelmezhetõségében nyilvánulnak meg az általános emberi értékek.

Több mint 40 regényt írt. Műveinek középpontjában általában az arab ember nyomorúsága, tragédiája áll. Fontos témája a szabadság keresése egy felfordult, érték nélküli világban.

1994-ben Mahfúzt lakása elõtt nyakon szúrták a Dzsamáa Iszlámija szélsõséges szervezet aktivistái, akik hitehagyással vádolták az 1959-ben kiadott Nemzedékünk gyermekei című allegorikus regénye miatt, amelyet az Al-Azhar Egyetem még a kiadás évében betiltott. A merénylõket 1995-ben kivégezték, Mahfúz jobb karja a több hétig tartó kórházi kezelés ellenére részlegesen béna maradt. 2003-ban tüdõgyulladás miatt életveszélyes állapotba került, de szerencsésen felépült.

2006. július közepe óta ismét kórházi ápolásra szorult, veseelégtelenséggel, tüdõgyulladással és egy balesetbõl eredõ fejsérüléssel ápolták.

(MTI-Sajtóadatbank)