Szülei az Ugocsa megyei Halmi községbõl vándoroltak Budapestre az I. világháború után, lányuk már itt született. Költõként igen korán bemutatkozott, még elemi iskolás korában jelentek meg versei a Cimbora című gyereklapban. Gimnáziumi tanulmányait 1932-tõl a legendás Baár-Madas Református Leánylíceumban végezte, ahol ekkor Áprily Lajos volt az igazgató. Az õ személye meghatározó volt Nemes Nagy költõi pályáján, s Áprily volt az is, aki elsõ műfordításaiban segítette. A gimnáziumot kitüntetéssel végezte el 1939-ben, s beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin-mûvészettörténet szakára. Az egyetemen került kapcsolatba Szerb Antallal és Halász Gáborral, valamint Lengyel Balázzsal is, akivel 1944 áprilisában össze is házasodtak. 1944-ben diplomát szerzett, költõi eszményképérõl, Babitsról írott disszertációját Horváth Jánoshoz adta be.

Az 1944-45-ös év életének egyik legmozgalmasabb idõszaka volt, férjét behívták katonának, majd Szálasiék hatalomátvétele után megszökött, s hamis papírokkal bujkált. Emellett életük kockáztatásával üldözötteket mentettek és bújtattak, s Nemes Nagy részt vett a Szerb Antal, Halász Gábor és Sárközi György megmentésére irányuló kísérletekben is. 1945-ben Lengyel Balázs hadifogságba került, majd Erdei Ferenc közbenjárására szabadon engedték.

A háború utáni idõszak fellendülést hozott a költõnõ pályáján, 1946-ban megjelent elsõ verseskötete Kettõs világban címmel, amelyért két évvel késõbb Baumgarten-díjat kapott. Ugyanebben az évben a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa lett, majd Lengyel Balázzsal megalapították az Újhold című folyóiratot, amely a babitsi Nyugat eszmeiségét és minõségigényét vállalta magára. Az irodalmi élet jelesei írtak a lapba, például Pilinszky, Rába György, Végh György, Lakatos István. A lapot egy idõ után a hivatalos kultúrpolitika túlságosan polgárinak találta, s 1948-ban be is tiltotta. 1947-48-ban a költõnõ és férje ösztöndíjjal Rómában és Párizsban tartózkodott. Az Újhold elhallgatása után csak a Vigíliában jelenhettek meg versei, s emellett gyerekeknek szóló műveket írt. 1953-tól öt éven keresztül a Petõfi Sándor Gimnázium tanára volt, majd 1958-tól szabadfoglalkozású íróként dolgozott.

1957-ben megjelent második kötete, a Szárazvillám, amely új költõi korszakának kezdetét jelentette. Ebben az idõben már jelentõs műfordítói tevékenységet is folytatott, fõként francia és német nyelvű műveket fordított, így többek között Corneille, Racine, Moliere drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Brecht műveit.

A hatvanas évektõl ismét megjelenhettek versei, s 1967-ben újabb kötetet is publikált, Napforduló címmel. Ennek egyik része a sajátos hangvételű Ekhnáton-ciklus, amelynek verseiben a gondosan megformált, az öröklétet már a földi létben minduntalan érzékelõ világot abszolút egységben mutatta fel. 1969-ben jelent meg a Lovak és angyalok című gyűjteményes kötete, amelyért József Attila-díjjal jutalmazták. Költészetében szigorúan tartotta magát a racionalizmushoz, a legkisebb kilengéstõl is irtózott. A látszólagos szenvtelenség, távolságtartás, hűvös józanság és csillogó intellektus mögött azonban lírájában kimondhatatlan szenvedély parázslott.

A hatvanas évek végétõl neve egyre ismertebbé vált az országhatárokon túl is, külföldi folyóiratok, antológiák közölték verseit angol, német, francia és olasz nyelven is. A hetvenes, nyolcvanas években a magyar irodalmi élet meghatározó személyisége lett, kapcsolatot tartott az emigrációban élõ költõkkel, írókkal, több külföldi felolvasóesten, írótalálkozón is részt vett, Belgiumban, Franciaországban, Angliában, Németországban, Izraelben, Írországban, s 1979-ben az iowai egyetem nemzetközi írótáborába is meghívták. Verseskötetei mellett több esszékötete is megjelent, amelyekben élvezetes és érzékletes írások olvashatók pályatársakról, a műfordítás és a versírás gyakorlatáról, az alkotáslélektanról, verselemzésrõl. Látkép gesztenyefával címû kötetében interjúkon, emlékezéseken át elevenítette fel életét. Gyermekeknek szóló meséi közül is kiemelkedik a Bors néni könyve, amelybõl nagy sikerű elõadás született a Kolibri Színházban a felejthetetlen Dajka Margit fõszereplésével.

1986-ban Lengyel Balázzsal újraindították az Újholdat, amely almanach formájában évente kétszer jelent meg. Az évkönyvek a gondolati nyitottság jegyében, a magas művészi és szellemi minõség elve alapján szerkesztõdtek, s nemzedéktõl függetlenül publikálhattak benne mindazok, akik e szellemiséggel azonosulni tudtak. Az Újhold 1991-ig, Nemes Nagy haláláig maradt fenn.

1983-ban életműve elismeréseként megkapta a Kossuth-díjat, 1991-ben pedig alapító tagja lett a Magyar Tudományos Akadémián belül szervezõdõ Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

Budapesten hunyt el 1991. augusztus 23-án. 1997-ben férjével együtt megkapta Izrael Állam Yad Vasem kitüntetését, mert a nyilasuralom alatt mentette az üldözötteket. 1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes Emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére.

A 2005-ös könyvhét egyik meglepetése volt Nemes Nagy egyetlen regényének, Az öt fenyõnek megjelentetése, amelyben a művészregény és a krimi elemeit vegyítette egymással; nagy rajongója volt ugyanis a detektívtörténeteknek, különösen Agatha Christie-t szerette, akirõl esszét is írt.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)