A Minnesota állambeli St. Paul városában született 1896. szeptember 24-én, nevét távoli rokonáról, az amerikai himnusz szövegéül szolgáló Csillagos-sávos lobogó című vers írójáról, Francis Scott Key-ről kapta. Polgári családból származott, arisztokratikus jellemű apja nem túl sikeres üzletember volt. Fitzgerald 1913-ban a Princeton Egyetem hallgatója lett. Írói tehetsége igazán itt bontakozott ki, az egyetem irodalmi életének egyik központi figurája volt, s az egyik rangos egyetemi klubba is beválasztották.

Ez a felfokozott élet csupán három évig tartott, ekkor kibukott az egyetemről, s a következő ősszel már hiába ment vissza, egykori pozícióját nem tudta visszaszerezni. 1917-ben bevonult katonának, s a kiképzési időszak után az alabamai Montgomerybe került, ahol megismerkedett Zelda Sayre-rel, a Legfelsőbb Bíróság egyik bírájának leányával. Hamarosan az eljegyzést is megtartották, Fitzgerald pedig New Yorkba ment, hogy jövedelmező állás után nézzen. Mivel csak csekély javadalmazású reklámszövegírói állást sikerült szereznie, Zelda felbontotta az eljegyzést, Fitzgerald pedig néhány átdorbézolt éjszaka után hazaköltözött anyjához, s átdolgozta még az egyetemen elkezdett regényét, amely Az Édenen innen címmel jelent meg 1920-ban. Főhőse a háború utáni ifjúság, az ún. elveszett nemzedék, amely merőben újszerű erkölcsi felfogást képviselt, a harcterek zaját a dzsessz lüktetése váltotta fel, csak a pillanatnak élt, érzékeit-érzéseit az alkohol már-már mértéktelen fogyasztásával fokozta fel.

A regény, amelyről a kritika is elismerően nyilatkozott, végre meghozta írója számára mindazt, amiről álmodott: a sikert, pénzt és a szerelmet. Zeldát ismét eljegyezte, majd 1920 tavaszán el is vette. Egyetlen leányuk, Frances 1921 októberében született meg. Az anyagi siker, a hírnév lehetővé tette számukra, hogy a társasági élet főszereplőivé váljanak, a jelentős irodalmi folyóiratok és népszerű, jól fizető lapok sorra közölték Fitzgerald novelláit, amelyek rendkívül népszerűvé tették.

1922-ben megjelent második regénye is, a Szépek és átkozottak, amelyben - ha nagyon halványan is - megsejtett valamit a hamarosan bekövetkező csömörről és kiüresedésről. 1924-ben a család áttelepült Európába, a francia Riviérára, ahol barátságot kötöttek Gertrude Steinnel és Hemingway-jel is. Nem sokkal később Fitzgerald befejezte következő regényét, A nagy Gatsby címűtt, amelyet a kritika máig a legjobb művének tekint. Az önéletrajzi elemekben bővelkedő mű a szegény sorból szeszcsempészet és egyéb ügyletek nyomán meggazdagodó naiv fiatalember, Jay Gatsby tragikus sorsának ábrázolásával a meghiúsult álmokról, az eszményeket anyagi sikerre és hatalomra váltó élet reménytelen ürességéről szólt.

A regény megjelenését követő évtizedben a Fitzgerald-család rendezetlen és boldogtalan életet élt. Társadalmi pozíciójuk őrzéséhez, egyre több pénz kellett, az író gyakran kért kölcsön kiadójától és ügynökétől. Közben ontotta a szellemes-érzelmes, könnyed novellákat, amelyek ugyan tisztességgel jövedelmeztek, de Fitzgerald nem tudta elviselni, hogy tehetségét aprópénzre váltotta, s egyre inkább az alkoholban keresett szabadulást. Közben Zelda is megbetegedett, idegösszeroppanást kapott, s egy időben Jung is kezelte. A harmincas évek elején visszatértek Amerikába, Zelda egy baltimore-i szanatóriumba került, Fitzgerald pedig végre befejezte Az éj szelíd trónján című regényét, amely már nem aratott olyan nagy sikert olvasói körében.

A kudarcok, Zelda betegsége miatt az író egyre keserűbb lett, egyre gyakrabban nyúlt a pohár után. Végül azonban félig-meddig sikerült a válságból kilábalnia, elvált Zeldától, s 1937-ben forgatókönyvírói állást kapott Hollywoodban. Itt ismerkedett meg Sheilah Grahammal, az egyik helyi lap pletykarovatának újságírójával, aki hamarosan az élettársa lett. 1939-ben látott hozzá utolsó regényéhez, amelynek főhősét az ismert producerről, Irving Thalbergről formázta. A mű azonban befejezetlenül maradt, az alkoholtól legyengült Fitzgeraldnak 1940 végén két szívrohama is volt, s az utóbbi végzetesnek bizonyult.

Az elveszett nemzedék legnagyobb írója 1940. december 21-én halt meg Hollywoodban. Tragikus, szerencsétlen életéről, gyengeségében is megejtően rokonszenves alakjáról legmegrázóbban Hemingway írt Vándorünnep című könyvében.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)