Königsbergben (ma: Kalinyingrád) született, ahol apja bíró volt. Szülei házassága már születésekor felbomlóban volt, s 1779-ben válással végződött. Hoffmann anyai nagybátyjához került, s ott is nevelődött, a hétköznapok szürke egyhangúságát az igen élénk fantáziával megáldott fiúcska a művészetek varázslatával próbálta megtörni. Korán kiderült, hogy rendkívüli tehetsége van a zenéhez, ezért zongorázni taníttatták. Nevelői azt is hamar megtapasztalták, hogy könnyed kézzel rajzol és fest, a saját szórakoztatására kitalált meséihez az illusztrációkat is maga készítette. A sokszínű művészi tehetség ellenére apja hivatását folytatta, s 1791 és 1795 között szülővárosában jogot tanult.

Iskolái elvégzése után állami szolgálatba lépett, s Glogauban (ma: Glogow), Berlinben, Posenben (ma: Poznan), Plozkban (ma: Plock) jogi és államigazgatási munkát végzett. 1802-ben feleségül vette a lengyel Maria Thekla Michaelina Rorer-Tracinskát, s házasságukból hamarosan kislány született. 1803-ban Varsóba költöztek, ahol Hoffmann városi bíró lett. Lelkiismeretes és szigorú hivatalnok volt nappal, ám éjszakái bohém társaságokban, vad kicsapongásokban teltek.

Állítólag ez az alacsony, vékony, kicsit púpos, állandóan fekete köpenyt és cilindert viselő furcsa figura a női nem nagy kedvelője, szerelmes természetű fiatalember volt, a felesége mellett alkalmi szeretőket is tartott, s valószínűleg egyiküktől kapta el a szifiliszt, amely aztán egész életére elkísérte. De nemcsak a nők voltak éjszakai életének főszereplői, hanem a szintén irodalmi vénával rendelkező barátok is, akikkel Hoffmann zenéről, művészetekről beszélgethetett, s akiknek varázslatos történeteit is felolvashatta.

1806-ban a Napóleontól elszenvedett vereség után a porosz tisztviselői kart feloszlatták. Hoffmannn munka nélkül maradt, ráadásul leányuk is meghalt, felesége pedig belebetegedett a bánatba. Hosszas álláskeresés után végül 1808-ban Bambergbe kerültek, ahol Hoffmann a helyi színház karmestere lett, s végre azzal foglalkozhatott, amit igazán szeretett és értett is. Bambergi tartózkodása idején írta meg az Undine (Sellő) című operáját, amelyet 1816-ban nagy sikerrel mutattak be Berlinben. 1813-ban Drezdába költöztek, ahol Hoffmann zeneigazgató lett, s ekkortájt vette fel az Amadeus nevet kedvenc zeneszerzője, Mozart iránti tiszteletből.

Drezda után egy ideig Lipcsében éltek, ahol nem sikerült állást találnia, gyakorlatilag nyomorogtak, s a barátok anyagi segítsége nélkül utcára is kerültek volna. Végül 1814-ben Berlinben Hoffmannt kinevezték a fellebbviteli bíróságra, s két évvel később tanácsosi rangot kapott. Ettől az időtől kezdve élete végre révbe ért, de a viszonylagos anyagi jólétet és a nyugalmat már nem sokáig élvezhette, 1822. június 25-én gerincsorvadásban meghalt.

Noha muzsikusként is jelentős alkotója volt a német romantikának, nevét elsősorban prózai írásai tették ismertté világszerte. Ízig-vérig romantikus szerző volt, páratlanul gazdag fantáziavilággal, finom humorral, éles megfigyelőképességgel és világos, élvezetes stílussal. Írásaiban szenvedélyek, varázslatok és varázslók, démonok, természetfeletti erők és alakok jelennek meg, az ember sokszor elfojtott, rejtett énje tárul fel bennük. Nem véletlenül írta róla Heine, hogy „egész életműve nem más, mint egy rémült sikoly húsz kötetben".

Irodalmi alkotásainak nagy részét élete utolsó évtizedében írta, több mint 50 novellája három nagy gyűjteményes kötetben jelent meg, s emellett két kétkötetes regényt is alkotott. Első novelláskötete 1814-15-ben készült el, s a Fantáziadarabok Callot stílusában címet viseli. (Callot francia grafikus volt, aki mesés tárgyú rézmetszeteivel nagy népszerűségre tett szert ebben az időben.) E képek adták tárgyát Hoffmann meseszerű darabjainak is, amelyeknek gyakran zenészek és más művészek voltak főhősei. 1816-17-ben keletkeztek az Éjféli mesék című kötet novellái, a barátokkal eltöltött éjszakák fantáziát felszabadító hatása alatt. Ebben a kötetben kapott helyet többek között Az arany virágcserép, a Kis Zaches, más néven Cinóber, a krimiszerű fordulatokban bővelkedő Scudéri kisasszony, s a Diótörő és egérkirály című mese is, amelyből Csajkovszkij megírta Diótörő című balettjét. Harmadik novelláskötete, a Szerápioni testvérek 1819-21-ben készült el, s keretét Hoffmann baráti-írói körének művészetről folytatott beszélgetései adják.

1816-ban látott napvilágot Az ördög bájitala című regénye, amely a kor divatos rémregényének és a pszichológiai regénynek fordulatokban, izgalmakban gazdag ötvözete. Másik regénye, az 1820-22-ben írott Murr kandúr életszemlélete kétsíkú mű: a nyárspolgári élet szatírája egy állattörténetben, s egy tragikus művészsors története, nem mellékesen pedig Goethe Wilhelm Meisterének paródiája.

Hoffmann művei stílusuk és témájuk folytán nagyon hamar népszerűvé váltak külföldön, elsősorban Francia- és Oroszországban, s számos zeneszerzőt is megihlettek. Léo Delibes Coppélia című balettje is egy Hoffmann-mese nyomán készült, a Szerápioni testvérek történeteit Wagner használta fel A nürnbergi mesterdalnokokban, Hindemith Cardillac című operája a Scudéri kisasszony feldolgozása, Hoffmann élete és alakja pedig Offenbach Hoffmann meséi című operájának volt ihletője.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)