Robert Adams a Hasselblad-díj idei kitüntetettje
Dátum: 2009. április 15., szerda, 11:37
Az amerikai Nyugatot megörökítő fekete-fehér felvételeiről ismert Robert Adams amerikai fotóművész nyerte el idén a svéd Hasselblad-díjat, és a hozzá járó 500 ezer koronát (13,3 millió forintot).

A kitüntetést kedden San Franciscóban nyújtották át a művésznek, akinek egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy Svédországba utazzon - számolt be a Hasselblad Alapítvány.

Az öttagú nemzetközi zsűri „az utóbbi 40 év egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású fényképészét" választotta a díj kitüntetettjének, aki az indoklás szerint "a XIX. századi hagyományokat és a modern fényképészetet egyedülálló kifejezésmódban ötvözte, pontosan és drámaiatlanul".

Az 1937-ben New Jerseyben született Adams hosszú ideig az észak-nyugati Oregon államban élt. Jelentős díjak kitüntetettje, és számos könyvet jelentetett meg. A göteborgi Hasselblad Központ tavaly novemberben kiállításon mutatta be Adams munkáit.

A díjat az 1906 és 1978 között élt Victor Hasselbladról, a nevét viselő kamera feltalálójáról nevezték el. A kamerát a NASA űrprogramjainál, és számos híres felvétel elkészítésekor használták. A díj korábbi kitüntetettjei között Robert Frank, Hamaja Hirosi, Susan Meiselas, Nan Goldin és Graciela Iturbide is szerepelt.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint másnak a jó példája. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ