A biennále igyekszik hiteles képet adni a hazai festőművészetről, ennek érdekében némileg megváltozott a rendezés módszere, a szabadbeadás megőrzése mellett meghívtak több mint harminc olyan vezető képzőművészt, akik nem, vagy csak nagyon régen szerepeltek Szegeden - mondta Nátyi Róbert művészettörténész, a kiállítás kurátora a július 11-ig látható tárlat sajtóbejárásán.
A beadott majdnem 330 mű közül nyolcvanat válogatott be a kiállításra a zsűri, s a meghívott alkotók többsége is elfogadta a felkérést. Így a tárlaton többek között olyan országosan ismert festők képeit mutatják be, mint Konkoly Gyula, Szüts Miklós, feLugossy László, ef Zámbó István, Karátson Gábor, Csurka Eszter, Keserü Ilona, Aknay János és Fehér László. A szegedi művészek közül többek közt Henn László, Pataki Ferenc, Aranyi Sándor és Sejben Lajos alkotásaival találkozhatnak a látogatók.
A szecessziós palota első és második emeleti termeiben a sokszínű tárlat anyagát a stiláris jellemzők alapján helyezték el, az első emeleten főként az absztrakt, illetve a "gesztus jegyeit" mutató alkotások kerültek, míg a második emeleten a figurális művek kaptak helyet – közölte a szakember.
A biennálén a kulturális tárca fődíját Vojnich Erzsébet festőművész kapja, aki a közelmúltban már szerepelt a szegedi Reök-palotában egy férjével közös kiállításon. A szegedi önkormányzat elismerését Földi Péternek, a Szegedi SZEFO Zrt. díját pedig Gáll Ádám festőművésznek adják át. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. díját a friss Derkovits-ösztöndíjas szegedi festőművész, Kántor Ágnes veheti át a péntek esti megnyitón.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

