Múzeumok Nemzetközi Napja
Dátum: 2006. május 17., szerda, 10:39
1978 óta május 18-a a Múzeumok Nemzetközi Napja, ünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) Moszkvában rendezett XI. konferenciáján határozták el 1977 májusában.

Magyarországon mintegy 140 múzeum és több mint hatszáz kiállítóhely működik. Idén 2,7 milliárd forint jut múzeumi rekonstrukciókra, s az Alfa múzeumfejlesztési program keretében 300 millió forinttal támogatja az önkormányzati múzeumok fejlesztését a kulturális tárca.

A Múzeumok Majálisát, a közönség és a szakemberek találkozóját 1996-ban tartották első ízben. Idén a világnapot követő hétvégén, május 20-21-én rendezik meg hagyományos helyszínén, a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben, ahol csaknem 100 budapesti, vidéki és határon túli gyűjtemény ad ízelítőt látnivalóiból. Az idei fő téma "a múzeumok és az ifjúság". A Díszteremben - új programként - a Múzexpót tartják, ezen kiállítás-rendező, múzeumtechnikai-, és marketing cégek mutatkoznak be. A kulturális tárca azon a hétvégén adja át az Év Múzeuma pályázat díjat.

A budapesti Szépművészeti Múzeum, egyedüliként a magyar közgyűjtemények közül csatlakozott a francia múzeumok kezdeményezéséhez és május 20-án, szombaton éjjel egy óráig lesz nyitva. A program a most látható Bacchanália - Az élet érzéki örömei egy letűnt aranykor igézetében című kiállításhoz kapcsolódik, középpontban a szerelem, a szépség, a bor és a zene élvezete áll.

A múzeumok éjszakája nevű, május 20-diki nemzetközi programhoz 1500 európai múzeum csatlakozott a Szépművészeti Múzeummal együtt, és az Európai Bizottság valamint a Múzeumok Nemzetközi Bizottsága patronálja a rendezvényeket. A magyar közgyűjtemények 2003 óta júniusban, Szent Iván éjjelén tartanak nyitva éjszakába nyúlóan.

(MTI-Panoráma - Baczonyi László, Sajtóadatbank)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„ Szép keze van, csakugyan... De képzelje el, milyen csúnya volna ugyanez lábnak!"
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ