Tépett-égetett grafika plexitáblában
Dátum: 2005. november 25., péntek, 11:40
Paizs László a 60-as évek óta a kortárs magyar képzőművészet meghatározó alakja, aki a pop art eredményeit-módszereit sajátos módon használja fel művei létrehozásában. Mindig képesen a megújulásra, változatlan munkakedvvel és energiával dolgozik elképzelései megvalósításán. A 70 éves művész jubileumi kiállítását láthatják az érdeklődők a Dorottya Galériában.
„Úgy érzem, szabad vagyok, bármiből tudok művet alkotni, mert már régóta nem érdekel az elmélet által megszabott út… Mindig is ki akartam próbálni mindazt, ami izgatott, ami anyagban, technikában, műformában megmozgatta a fantáziámat.”- nyilatkozta néhány évvel ezelőtt egy interjúban az idén 70 éves művész. E sorok lényegében ma is igazak.

                              

A Dorottya Galériában rendezett jubileumi kiállításán a régóta nevéhez köthető anyag, a plexi új módon történő felhasználásával készült grafikáit mutatja be. A főként mitológiai és keresztény kultúrkörből vett alakokat ábrázoló, égetett-tépett papírdarabokból állítja össze absztraktnak tűnő kollázsait, amelyeket speciális módon tesz örök-életűvé.

Két plexilap közé ágyazza be a kompozíciót. A lapok között nem csak az égetés nyoma, hanem a feketévé szenesült papír, a pernye is megörökítődik, és teszi még különlegesebbé a látványt. A többrétegű műveken az expresszív kollázsok három-dimenziós grafikákká válnak. Paizs László munkái esetében a művészi szándék és a mesterséges anyag végzi a természetből ismert borostyán munkáját, az áttetszően beburkolt „kincsek” megőrzését. 

                              

Megnyitó: 2005. december 6-án kedden, 18.00 órakor

A kiállítást Jankovics Marcell nyitja meg

A kiállított művek megvásárolhatók

Megtekinthető 2005. december 7-23-ig, hétfőtől szombatig 10.00-18.00 óra között.

1051 Budapest, Dorottya u. 8. ▪ tel./fax: (+36-1) 266 08 77 ▪ dorottya_galeria@axelero.huwww.ernstmuzeum.hu/dorottya

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ Az ember, ha állat – rosszabb az állatnál."
Rabindranath Tagore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ