Ez a második támadás is eredményesen folyik, előbb tavaly év végéig kapott haladékot az építész (aki egyébként a Svájci Építészszövetség tagja) az általa tervezett és épített, ám adósságai fejében a hitelező bankok által értékesített ház elhagyására, a legutóbbi döntés ezt a határidőt tíz hónappal meghosszabbította. Ezt az intézkedést szociális indokok mellett (Zalotay egy önálló életvitelre képtelen embert fogadott be a házába és ad neki otthont hosszú évek óta) az is magyarázza, hogy házát a kanton védett építészeti értéknek minősítette, mióta róla rangos nemzetközi folyóiratok, az alternatív építészettel foglalkozó könyvek közöltek ismertetéseket.

A franciák választását és ugyanakkor a svájci közvélemény, valamint a szomszédok tiltakozását talán a képek megmagyarázzák, de nem árt ehhez további gondolatokat fűzni, Zalotay neve sem igen ismerős a fiatalabb építésznemzedékek előtt

Az immár közel ötven éve a mega szerkezetekkel foglalkozó építész a hetvenes évek elején hagyta el Magyarországot, miután hiába próbálkozott városléptékű házterveinek elfogadtatásával és megvalósításával. Szellemes szerkezeti újításait, amelyek a nemzetközi gyakorlatnál magasabb, könnyebb, gyorsabban építhető, olcsóbb épületvázakat tettek volna lehetővé, csupán apró, kísérleti építményeken próbálhatta ki, anélkül, hogy tovább tudott volna lépni. Gondolkodását erősen befolyásolta Le Corbusier építészete - nem véletlenül hivatkozott erre címében (Corb plus) a Zalotay életművet a nyolcvanas évek elején ismertető The Architectural Review cikke - mind épületvárosainak tájba illesztésére, mind részletformáira vonatkozóan.

                               

Szombathelyi szputnyikmegfigyelő állomása (1968), amely csak részben készült el, kicsiny méretei ellenére a Corbu késői munkásságára jellemző expresszionista vasbetonépítészet legszebb hazai példája. Törekvése a lakásínség megaszerkezetekkel történő megoldására közvetlen rokona volt a nyugat-európai építészeti utópisták és részben a japán metabolisták terveinek. Zalotay híressé vált szalagháza a Duna vonalát kísérte volna négy kilométer hosszúságban, lábakra állítva az erdős tájban, hogy a lineáris infrastruktúra felett lakók csak a természetet lássák az ablakukból kitekintve.

Svájcban készített újabb és újabb terveit sem kísérte a megvalósításhoz elegendő érdeklődés. Egyesült Államokba történt meghívását, hogy egy hatalmas együttes terveit készítse el, a megalázó feltételek miatt visszautasította.

                 

Azonos szerkesztési elveket, újításait felhasználva egyedül saját házát építette fel egy kis faluban, Bern közelében. Építési technológiájával bizonyítani tudta, hogy elképzelései a "make it yourself" lakóházról, valamint a mega szerkezetbe beépíthető lakásról, azaz a "make it yourself felhőkarcolóról", nem utópiák. A könnyű, lécekből összeállított és összefeszített tartószerkezetek egyetlen ember munkájával összerakható házat eredményeztek annak egyedi módon formált sajátosságaival, a ferde üvegfalakkal, a tetőterasszal, a terep adottságainak megfelelően alakított beépítéssel és a természettel való intim kapcsolattal együtt.

Zalotay számára a kétfajta léptékben való gondolkodás természetes egységet képez: a több száz méteres acélváz kompozíciója és a csomópontok formai kialakítása egyformán hangsúlyos a tervein. Elkészülte után azonnal nekilátott saját házának a természetes környezettel történő, számára oly fontos egybeolvasztására. Alkotó energiáit megosztotta a konstrukcióinak továbbfejlesztett, új környezeti szituációkba illesztett megoldásai és a házát gazdagító részletek megformálása között. (Közben építészeti irodákban dolgozott, hiszen meg is kellett élnie, de anélkül, hogy tehetségére igényt tartottak volna.) Folyamatosan készültek tehát a hatalmas méretű rajzok, kiadványok, felhívások, amelyeket folyóiratoknak, építési vállalkozóknak, potenciális befektetőknek küldött - és küld - szét, és házának egyszerű, racionális szerkezeteit egyre jobban elborították a talált tárgyakból: kavicsokból, építési hulladékokból, kötelekből, drótokból szobrászi igényességgel alakított részletek. Ezek jelentős része konkrét funkciót tölt be a lakásban, de az ornamentika és a használati tárgy között semmiféle határ nem létezik a számára, míg a tetőterasz csigalépcsője fokozatosan használaton kívül került, raktári állványként belepték a növények, amelyekkel együtt élő szoborrá alakult át, a házon kívül egy olyan szobor jött létre, amely alkalmas rá, hogy fölmászva rajta a tetőre lehessen jutni.

                   

Fokozatosan oldódott a különbség a kint és bent között, Zalotay a ház környezetét is gondosan, de elsősorban a természet saját eszközeivel formálta át, és a létrejött eredményt házából az üvegfalakon át úgy lehet látni, mintha a szemlélő egy egységes külső-belső térben volna. Ezt a hatást fokozza a rejtett világítás rendszere, amely este valóban eltünteti az üvegfalat, a házon belüli egyre több növény pedig megteremti a reális átmenetet. Az esetlegességet érzékeltető, ám gonddal megoldott enteriőr-részletek úgy töltik be a ház belső tereit, hogy a szerkezet és részletforma közötti különbség is megszűnik, ahogy egyetlen ornamentált szerkezetté, szoborként megformált térré alakul a ház.

Aki ismeri a svájci pedantériát, a polgári ízlés szabályaihoz, a társadalmi elvárásokhoz történő igazodás normáit, nem csodálkozhat a civilizált viselkedés normáit felrúgó tiltakozáson, ami időnként megnyilvánult a szabadság eme elviselhetetlen mértékű burjánzása láttán. Nyilván éppen ugyanez keltette fel a francia érdeklődést, a minden újszerűségük mellett is mélyen a svájci talajban gyökerező minimalisták munkái már túlságosan ismertek, a Zalotay-ház merőben másfajta világot tár fel, olyat, amilyen talán a legjobban hiányzik a mindennapjainkból.

Melyik művész ne irigyelne egy alkotást, amely egy élet munkájával készül folyamatosan, amelyet az alkotó saját maga számára, minden kényszertől, befolyástól mentesen hoz létre? Mi más volna az ősképe minden lakberendezési törekvésnek, mint hogy az ember a maga legsajátabb képére formálja a környezetét? Mi volna időszerűbb építészeti gondolat, mint a külső és belső tér tökéletes harmóniája, amelyben a mesterséges elemek, a szerkezet feloldódik egy természetet utánzó folyamatban létrejövő formavilágban?

A bemutatott ház a spontán alkotó folyamat révén válik példa értékűvé, amely ezúttal egy tudatos, képzett és nemzetközi rangú építész fantáziavilágából bontakozott ki. /Gerle János; Ház-simogató, 2003/2 Régi-Új Magyar Építőművészet/ 

Modern építészet és asztrológia

Ösztönösség és tudatosság Zalotay Elemér építészetében

 Nemrégiben módom volt azt a referenciaépületet megismerni, amelyet Zalotay Elemér a svájci Ziegelriedben saját lakóházaként megépített. Zalotaynak is, az épületnek is - mivel a szalagház építési rendszerét alkotó szerkezet elvén épült - mítosza van. A ház megismerésén kívül ennek a mítosznak bizonyos elemei is gondolkodásra késztettek. Ennek a gondolatsornak azt a címet is adhatnám: „A modernista építész - a szaturnikus embertípus”. Hangsúlyozom, hogy nem konkrétan Zalotayra gondolok, nem horoszkóp készítése a célom, de az asztrológia ismeretanyagából kiindulva pszichológiai következtetésre nyílik lehetőség, amely a modernista építész egy karaktertípusát vázolja. A vázlat (Dr. Pressing Lajos pszichiáter elméletének továbbgondolása) olyan általánosítás, amelynek Zalotay - éppen említett épülete és a heroikus harc révén, amellyel azt létrehozta és amellyel azt a svájci társadalmi környezettel szemben védi - magasan felette áll.

Zalotay a lovagokhoz hasonlítható, amikor házát építi és védi. De nem Artur király köréből való, hanem inkább a későbbi, idealista utód: Don Quijote fajtájából. Ő magányos harcos, egymaga építette fel a házát sokévi aszketikus élet termékeként, maga-teremtette szűkös anyagi forrásból. Magánya annyira teljes, hogy egy személyben ő a víg fegyverhordozó is, az önként vállalt fizikai és adminisztratív gyötrelmeket csak saját humora segít elviselni. Ez a humor szinte mindig ironikus, a legélesebb akkor, ha a nyelvét önmagán köszörüli, a leglíraibb, ha építészeti koncepciójának jövőjéről sző terveket. Zalotaynak az építészet az imádott Dulcinea, háza a hozzá írt költemény. Lovagi küzdelmeire pillantva írom le az alábbi, nem túl vidám hipotézist.

                                             

Zalotay építészete olyan fajtájú és fajsúlyú, hogy már küzdelme mitikus jegyei nélkül is az építészet kozmikus jelentésére tereli a figyelmet. Az építészet -- mint foglalkozás -- az ősi asztrológusok szerint a Szaturnusz uralma alá tartozik, mint a többi szakma, melyek szorosan kötődnek az anyaghoz, a földhöz: a sírásó, a földműves, a fazekas, a téglavető, a kútfúró és a szobrász. Kétségtelen, hogy közülük az építészé a leginkább szocializált tevékenység. Ahhoz, hogy építésszé legyünk, a szaturnuszi kartakter szükséges, de nem elégséges feltétel. Zalotay a szaturnuszi jellemvonásokból éppen azokkal rendelkezik, amelyek -- konkrét és átvitt értelemben -- az anyaggal szembeni közdelemhez és a felette aratott győzelem kivívásához kellenek. Milyen jellemzői vannak általában a szaturnuszi uralomnak? Az asztrológusok és az alkimisták a Szaturnuszt a négy őselem egyikével, a földdel rokonítják: a hidegség, szárazság tulajdonságaival ruházzák fel. A hőmérséklet csökkenése sűrűsödést, összehúzódást jelent, eredménye a megmerevedés, a kristályosodás. Az ember ezeket a folyamatokat leste el a természettől, hogy építő anyagai előállításához felhasználja. A modernista építészet számára ennek a technológiai folyamatnak az elméleti analógiája is döntő: a funkciók anyagba merevedett lenyomatát jelentik és jelképezik, materialista és szakrális értelemben.

A modern építészetnek nemcsak az építész személyét illetően kulcsszava a struktúra, de a tárgya vonatkozásában is. Elsősorban azokra az új makro szerkezetekre gondolok, amelyek megszületése a modernista építészet talán legnagyobb vívmánya. Az élet állandó változása közepette a struktúra a tartósság, az állandóság biztosítéka, amelyek az asztrológiai hagyományok szerint az alaposság, szorgalom, szívósság, lelkiismeretesség, rendszeresség és rendszeretet révén valósulhatnak meg. A modern építészet kvalitásos alkotói minden bizonnyal ilyen jellemvonásokkal bírnak. Ez eredményezhette, hogy a modern építészet egyre inkább szaturnikussá váló pályáján eddig soha nem látott szerkezetekkel rukkolhattak elő.

A lelki struktúra azonban, mivel elrendez és megszilárdít, egyszersmind el is zárja a cselekvés más útjait: determinál. A lelkileg strukturált személy jövőjét múltja határozza meg. A karma a múltbéli cselekvések bilincsekké váló, a cselekvőre végzetszerűen visszaható következményeit jelenti. A sors végzet szinonimája a következő fontos szaturnikus személyiségjegyhez, a szenvedéshez vezet. Oka elsősorban abból ered, hogy a megszilárdult lelki struktúra összeütközésbe kerül a külső környezet állandó változásaival. Ilyen módon a szaturnikus ember magában hordja a kudarcot, a sorsszerű megpróbáltatást. Merész analógiával feltételezem: a szaturnikus modernista építészet alkotói strukturáltságának és az ebből adódó következményeknek a hatására nem volt képes egyetlen korszak vagy társadalmi berendezkedés emberének sem általános megelégedésére szolgálni. A szenvedés másik indoka a struktúra korlát jellege. A struktúra szűkíti, végül el is zárhatja saját lehetőségeit. Az önmagába zártság analógiáját maga a Szaturnusz kínálja sűrűsége, főként gyűrűje révén. A fentiekből szinte kézenfekvő a szaturnikus lélek újabb jellemzője: az izoláció. Önmagunk gyűrűjébe zárva elszigetelődünk a világtól.

Az utolsó, az előbbiekből nagyrészt következő szaturnikus kulcsfogalom: a halál. A Szaturnusz által felállított legnagyobb korlát éppen az időbe-vetettség. A lelki és a materiális struktúrák végül is létrejöttük pillanatában magukban hordják saját elmúlásuk kényszerét. Ez az építésre mint emberi kreativitásra általában is vonatkoztatható. Az építészet korszakai közül legsúlyosabban éppen a modernista építészetre illik az anyag-halál értelmezés, mivel ennek ideológiája meglehetősen vulgáris materializmusra épül, amely a szellemiséget kizárólag a pusztuló anyagba vetítette. Így szükségszerű a modernista építészetnek az a végkifejlete, amely az embert is holt tárgyként kezeli.

                  

Kétségtelen, hogy Zalotay pályája és műve: a szerkezet, sok ponton kapcsolható a szaturnikus jegyekhez. Magyarországi küzdelmei a szalagházzal, társadalmi kudarca, majd meghurcoltatása, de kitartása és a próbatétel újabb vállalása Svájcban nagyon is kézenfekvő kapcsolódási pontok. Ha a szaturnuszi jegyeket magyarázatként hagyjuk működni, értelmezhetők a személyes és a művel kapcsolatos konfliktusok, a szenvedés motívuma, a korlátok, az izoláció. Még a halál direkt motívuma is fellelhető -- szerencsére csak -- életveszélyes gleccsersíelések és autócross-mutatványok formájában. Van azonban az elkészült referencia-háznak egy igen fontos eleme, melyet bizonyára egy más bolygó hatásából tudnánk levezetni, bár ez is: struktúra. A tartószerkezetet egy kettős üvegfüggöny öleli körül. A belső többé-kevésbé hagyományos nyílászáróként funkcionál. A külső azonban csak másodlagos funkcionális elem: szélfogó. Elsődlegesen sokkal bonyolultabb lelki szerepe van: Zalotaynak szüksége van rá. Kézműves jellegű iparművészeti szövevény ez a struktúra, acélkötelekből, rézdomborításokból, kerámia- és faelemekből fonja be a második, külső üvegfalat. Minden négyzetcentiméteréből sugárzik az alkotóerő. Engem nagyon megnyugtatott. Ez Zalotay ébredése saját megmerevedett lelki struktúrájából. Ennek alapján tudok hinni abban, hogy saját házát olyan léptékű épületek követhetik, melyek méltóak az eredeti szerkezethez.

Álljon itt befejezésül egy szimbolikus, de igaz történet: Zalotay egyszer, egy szép nyárestén végre ott állhatott Ronchampban, a templomkert bejáratánál. Véletlenül került oda, mégis nagy pillanat ígérkezett, nemcsak mert minden oda zarándokló építésznek az, de mert Zalotay Le Corbusier törekvéseinek egyik legbelsőbb lelki rokona. A templomkert újonnan épült, elektromosan gördülő, távirányított vaskapuja éppen az orra előtt teátrálisan becsukódott. Groteszk pillanat volt, már csak azért is, mert a modernista építészet eme szentélye előtt egy akármelyik magyar falusi ház kerítésén is felfedezhető „kvázi-kovácsoltvas” kertkaput hajtott az elektromos motor. Sok laposvas voluta meg spirálba sodort pálcaszelvény. Igen takaros darab. Tudat alatt Zalotay mélyen felháborodhatott, mert azonnal átugrott rajta. Ekkor azonban a semmiből előlépve vagy inkább sántikálva egy Quasimodo küllemű mankós ember állta az útját. Először csak a mankójával suhintott egyet-kettőt Zalotay orra előtt néhány milliméterre, majd a francia nyelvű tiszteletteljes kérés után, mely immár csak a templom külső megtekintésére szorítkozott, szélesen nemet intett, többször élesen a sípjába fújt, és kijelentette, hogy indul a puskájáért. Zalotay, anélkül, hogy a nevezetes kápolnára akár csak egy röpke pillantást vethetett volna, sietve távozott. Lenn a faluban még szeretett volna a plébánostól engedélyt kérni. De az ajtót nyitó apácáktól megtudta, hogy a mankós őr maga a plébános volt. Így járt Zalotay Corbuvel Ronchampban. /Szegő György Magyar Építőművészet 1984/6./

                                   

Zalotay Elemér