Jövőre a világ építészete randevúzik Velencében
Dátum: 2005. agusztus 22., hétfő, 10:43
Bár még javában tart az idei, 51. velencei képzőművészeti biennále, a rendezvénysorozat elnöke a napokban egy sajtótájékoztatón már azt jelentette be, hogy jövőre a város a 10. Nemzetközi Építészeti Kiállításnak ad otthont. Davide Croff, miközben ismertette a jövő évi kiállítás tervezett fő irányvonalait, egyúttal be is mutatta a 2006 szeptembere és novembere között megrendezendő építészeti biennálé igazgatóját és főkurátorait.

A világ építészeinek jövő évi seregszemléje középpontjában a "meta-város" áll majd, különös tekintettel a város és az agglomeráció fizikai és szociológiai átalakulásainak kérdéseire. A kiállítás igazgatója az az 1956-ban született angol Richard Burdett, aki építészetet és várostervezést tanít a londoni egyetemen, az angol főváros City negyedének építészeti konzultánsa és az angol kormány várospolitikai szakértője.
 A Velencében általa vezetendő Városok kora című nemzetközi projekt hat települést, New Yorkot, Sanghajt, Londont, Mexico Cityt, Johannesburgot és magát Velencét fogja szakmai vizsgálódásainak középpontjába állítani. A központi, olasz pavilonban, valamint az Arsenale termeiben ezúttal a kortárs olasz építészet bemutatására kerül majd sor: ennek az itáliai tájnak és az épített örökség hagyományainak a jövő vízióival összehangoló bemutatónak a kurátora az 1944-ben született, s a bari egyetemen építészeti formatervezést oktató Claudio D'Amato Guerrieri lesz. A nagy, országos témakörön belül - amelyek még egy fiatal kurátorát heteken belül megnevezik, ígérte Davide Croff – pedig egy külön, kiemelt szekció foglalkozik majd Dél-Itália építészetének speciális problémáival, a hagyományosan elmaradottabb területek fejlődésének lehetőségeivel; ennek kurátora, a szintén olasz Rinio Bruttomesso 1949-ben született, s Velencében tanít várostervezést, de emellett ő az igazgatója a 1989-ben alapított Városok a vízen elnevezésű nemzetközi kutatóközpontnak, s ő volt a kurátora az ugyanilyen elnevezésű szekciónak is a legutóbbi, 9. Nemzetközi Építészeti Kiállításon. Davide Croff külön kiemelte, hogy - először a biennálék történetében - ezt a témát egy "csatolt" kiállítás is bemutatja majd, amelyet valamelyik dél-olasz városba "helyez ki" majd a biennále.

Martos Gábor

Forrás: Népszava

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ