Esmények
A Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) tizedik alkalommal adja át az Aranyrajzszög-díjakat, az életműért járó elismerést Ducki Krzysztof grafikus veheti át, és kiállítás is nyílik 120 grafikai munkából pénteken Budapesten a Design Terminálon.
Esmények
Dezső Tamás fotóművész Itt, Bárhol című sorozata nyerte el a Nagydíjat a Jeune Création Européenne (Fiatal Európai Alkotás) elnevezésű utazó biennálé péntek esti megnyitóján a franciaországi Montrouge-ban.
Esmények
–Grafikai tárlat, portrérajzolás, karikatúra-kiállítás, festészet által ihletett divatbemutató várja a látogatókat a pénteken kezdődő és egészen július végéig tartó SzegedART fesztiválon.
Esmények
Lakatos Péter, az MTI fotósa elnyerte a World Press Photo első díját a Spot News kategóriában. A kép egy öngyilkos ugrását ábrázolja a Szabadság-hídról.
Esmények
Ősz Gábor fotóművész vehette át szerdán a párizsi fotóhónap legjelentősebb rendezvénye, a Paris Photo elnevezésű fotográfiai vásár és kiállítás idei fődíját.
Esmények
November 12-én, pénteken, vagyis ma 19.30-órakor lesz a II. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál megnyitójára a Műcsarnokba. A makettfesztivál témája a tervezői tevékenység és a kultúra, valamint a múzeumok kapcsolata, illetve a tervezés és makettezés újdonságai.
Esmények
A Műcsarnokban adták át a 2010-es Aviva Képzőművészeti Díjakat: a zsűri a Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy képzőművészek alkotta Société Réaliste tevékenységét találta az idén a legjobbnak, míg a közönség László Gergely és Rákosi Péter alkotópárosát, a Tehnica Schweiz munkáját értékelte a legtöbbre.
Esmények
PLACCC Fesztivál negyedszerre is
Utazás térben és időben, képzeletben és valóságban – ezt kínálja a fővárosiaknak az idei PLACCC Fesztivál. A rendhagyó művészeti produkcióiról ismert rendezvény egy sikeres pécsi kitérő után szeptember 24. és október 3. között visszatér Budapestre. Az alkotók interaktív nagyvárosi kalandozásra hívják a közönséget.
Esmények
Új tárlatok és aukciós kiállítások a 16. Műgyűjtők éjszakáján
Kortárs klasszikusok és fiatal alkotók most nyíló tárlatai, aukciós kiállítások és egyéb képzőművészeti programok – ezúttal is számos újdonsággal várják a vizuális művészet kedvelőit a Falk Miksa utcai és környék-béli galériák a 16. Műgyűjtők éjszakáján. A szokásos csütörtök esti, délután 5-től éjfélig zajló programra május 27-én kerül sor.
Esmények
Vojnich Erzsébet festőművész kapja a szegedi XIII. Táblaképfestészeti Biennále fődíját; a tárlaton, melyet a nagyközönség szombattól láthat, 89 kortárs magyar festőművész 105 alkotását mutatják be.
Esmények
Összesen 23 ország kétszáz galériája mutatja be szobrait, festményeit, fotóit és installációit a szerdán megnyílt Art Cologne-on, a világ legrégebbi és egyik legjelentősebb nemzetközi modern és kortárs képzőművészeti vásárán.
Esmények
Richard Wright festő kapta a legrangosabb brit művészeti elismerésnek számító Turner-díjat és a vele járó 25 ezer fontot.
Esmények
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Őszi Fesztiválját, amelynek keretében az ország összes régiójából mintegy százhatvan múzeum szervez a nagyközönségnek szóló rendezvényeket hét témakörbe csoportosítva, hat héten át. A szeptember 28-ai múzeumpedagógiai évnyitóval kezdődő programsorozat a szabadtéri múzeumok Márton-napi vigasságaival zárul november közepén.
Esmények
Tarja Halonen köztársasági elnök Dr. Szarvas Zsuzsát, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét a Finn Oroszlán Lovagrend első osztályú érdemrendjével tünteti ki. A kitüntetést 2011. november 10-én 14 órakor adja át Jari Vilén nagykövet.
Esmények
Kovács Péter grafikus kapta az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, az idei Tornyai-plakettet; a művész az elismerést szombaton a kiállítás megnyitóján vehette át az Alföldi Galériában.
Esmények
A Pritzker Építészeti Díjat idén Eduardo Souto de Moura portugál építész nyerte, aki a gondosan a környezethez illesztett épületeivel és munkáinak izgalmas színvilágával vívta ki magának a szakma elismerését.
Esmények
Modern, illetve kortárs képzőművészeti alkotásokat vonultat fel a Budapest Art Fair művészeti vásár nemzetközi és hazai galériák közreműködésével csütörtöktől vasárnapig a Műcsarnokban.
Esmények
Czigány Ákos magyar és Alexis Cordesse francia fotóművészek megosztva nyerték el idén a két évente kiosztásra kerülő Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díjat.
Esmények
A legismertebb hazai galériák bemutatkozása és számos izgalmas kulturális program mellett egy igazi nemzetközi szenzációval is jelentkezik az idei Budapest Art Fair - november 25-28-között - a Műcsarnokban. A Párizsi Biennálén tartott főpróbája után először Budapesten mutatkozik be a Heroes Corner, melynek keretében majd’ 30 nemzetközi galéria vonultatja fel válogatott alkotásait Szarajevótól Rigáig, New Yorktól Jekatyerinburgig.
Esmények
Október 1-től 31-ig tekinthető meg a World Press Photo idei kiállítása a Millenárisban. A World Press Photo idei pályázata minden korábbi rekordot megdöntött azzal, hogy 128 ország 5,847 fotóriportere mérette meg magát 101.960 pályaművel.
Esmények
Idén is izgalmas, különleges programokkal készülnek a Múzeumok éjszakájára a fővárosi múzeumok, Budapesten összesen 84 helyszínen várják a látogatókat szombat estétől másnap hajnalig.
Esmények
Két horvát, egy szerb és egy indiai képregényalkotó, rajzoló lesz a díszvendége a 6. Magyar Képregényfesztiválnak, amelyet szombaton tartanak a budapesti Gödör klubban.
Esmények
Budapesti Képregény- és Karikatúra kiállítássorozat
Idén először kerül megrendezésre a Budapesti Képregény- és Karikatúra kiállítássorozat, melynek keretében május 5-től hat helyszínen tekinthetők meg képregényes tárlatok a belvárosban. A túra végét a május 22-én a Magyar Képregény Szövetség által immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Képregényfesztivál jelenti. A hat helyszín közül a kArton Galériában a fesztiválon átadásra kerülő Alfabéta-díj szakmai zsűrije által a „kép-sor” kategóriában jelölt három alkotó képregényei és karikatúrái tekinthetőek meg.
Esmények
Tegnap este ünnepélyesen megnyitotta kapuit a legnagyobb nemzetközi művészeti vásárok egyike, a francia fővárosban zajló ARTPARIS. A március 18. és 22. között megrendezendő vizuális művészeti kiállítás ezúttal is Párizs egyik legimpozánsabb helyén: a Grand Palais-ban kapott helyet.
Esmények
Bartl József, Munkácsy-díjas festő kapta az idei életműdíjat a Magyar Festészet Napja alkalmából. Az elismerést minden évben a magyar kortárs festők ítélik oda azon művésznek, aki már teljes életművet mondhat magáénak, és annak színvonala elismerésre méltó.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„Nincs könnyebb dolog a világon, mint leszokni a dohányzásról... Én már 137-szer megtettem ezt".
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ