Esmények
Az Ez nem neked való: szobrok beszélgetése egy olyan kiállítás, amely a
szobrokat, assemblage-okat és szoborinstallációkat, mint a művészeti gyakorlat
autonóm, kortárs formáit fejtegeti.
Esmények
Állami művészeti-díjjal elismert alkotók munkáiból nyílt kiállítás az Olof Palme Házban csütörtök este Budapesten.
Esmények
Varga Dezső restaurátornak ítélték az idei M.S. Mester-díjat: az elismerést Mihály Gábor szobrászművész adta át a Budai Vár Szent Mihály-kápolnában rendezett pénteki ünnepségen, amelyen Mojzer Miklós művészettörténész méltatta a díjazott munkásságát.
Esmények
Idén június 24-én negyedik alkalommal kerül sor a Múzeumok Éjszakájára. A nagyszabású programsorozatra idén már összesen 45 magyar város készül több száz programmal és kiállítással - tájékoztatott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
Esmények
Az alábbiakban a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum – a Múzeumok Éjszakája keretében megrendezett – keleti nyárköszöntő rendezvényéről olvashatnak.
Esmények
1978 óta május 18-a a Múzeumok Nemzetközi Napja, ünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) Moszkvában rendezett XI. konferenciáján határozták el 1977 májusában.
Esmények
Minden eddiginél gazdagabb programmal készülnek a múzeumok május 20-án és 21-én a Magyar Nemzeti Múzeumban és annak kertjében az idei majálisra, amelynek fővédnöke dr. Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere.
Esmények
Budapest és Debrecen után január másodikától Pécs közönsége is láthatja Munkácsy Mihály festményeit; a Munkácsy - Képek Amerikából című kiállítás anyaga szerdán érkezett meg a baranyai megyeszékhelyre.
Esmények
2005. december 17 - 2006. február 26- ig tekinthetik meg a Magánügy? – című kiállítást a Műcsarnokban. A rendezvény megnyitója december 16-án – vagyis ma este – hét órakor lesz. A kiállítás kurátorai Készman József, Molnár Edit, Páldi Lívia és Petrányi Zsolt.
Esmények
2005. december 5-8-ig, 17-21-óra között tekinthetik meg Szakál Tamás: Shift in control című hang-és fényinstalláció kiállítását a Dinamóban. Mivel az ott hallható hangtartomány alsó határán keltett hullámok közelítenek az emberi szervezet belső rezgési frekvenciájához, ezért a belépés csak teljesen egészséges emberek számára megengedett!
Esmények
2005. december 6-7-ig – a Magyar Szobrász Társaság és a Műcsarnok / Kunsthalle szervezésében – szimpóziumot rendeznek 10-16-óra között a Műcsarnok alagsori előadótermében. A szimpózium keretében az elméleti kérdések megvitatása, az új jelenségek feltérképezése és az elmúlt időszak szobrászati eseményeinek értékelése mellett sor kerül érvek, vélemények és szempontok ütköztetésére, dialógusára. A szobrászat és környezete egészének kapcsolatára épülő kétnapos esemény a műfaj szocializációja, érvényességi köre határainak felrajzolására tesz kísérletet.
Esmények
„Festményeimen az emberek, a képzelt és mesebeli figurák tere, lénye keveredik.
A fehér vászon olyan számomra, mint egy játszótér, ahol minden megtörténhet. Történeteket mesélek, amelyeknek se okuk, se céljuk, én is folyamatosan fejtegetem, vajon miről szólnak. A formák, színek, történetek nem valamiféle üzenet vagy sugallt mondanivaló alárendeltjei, hanem önmagukért és önmagukban létezők. A közös motívum, mely összefűzi őket, az a játékosság, a humor, a finom irónia. Ez a humor nem csak a képeken, a figurákon jelenik meg, hanem magában az alkotás folyamatában." – Kiss Márta kiállítása nyílik meg december 6-án este 8-órakor a Retortában.
Esmények
A találkozás a legkiválóbb kortárs művészek elit körébe tartozó Józef Szajna műveivel nem más, mint a halál fenyegetésében és a történelem káoszában eltévedt, az elkerülhetetlen végzet ellen tragikus és egyenlőtlen harcot vívó ember látványának megrendítő élménye. – Józef Szajna műveiből láthatnak Budapesten kiállítást a Platán Galériában.
Esmények
2006. november 29-én 10-órai kezdettel a Magyar Szobrász Társaság a Symposion Társasággal és a Műcsarnokkal közösen harmadik alkalommal rendezi meg éves szimpóziumát, amelyen a kortárs szobrászat aktuális kérdéseinek megvitatása, elméleti felvetések tisztázása mellett számos gyakorlati probléma is terítékre kerül.
Esmények
A Falk Art Forum, egy antik és modern művészeti fesztivál, amely 44 galéria összefogását jelenti. Szeptember 16-án, szombaton, egy napra sétálóutcává alakul a budapesti „galéria utca”, a Falk Miksa utca.
Esmények
45 magyar város több száz programmal és kiállítással várja a közönséget az idei, immár negyedik Múzeumok Éjszakáján június 24-én. A nagyszabású programsorozaton csak Budapesten 51 helyszínen több, mint 400 programból választhat majd a késői látogató.
Esmények
27 ezer éves (ős)emberi csontvázat és egy ugyanolyan idős, emberi arcot ábrázoló sziklarajzot találtak egy közép-franciaországi barlangban, amelyet még decemberben fedeztek fel a kutatók.
Esmények
A május 17-én nyiló Art Moscow '06 kortárs képzőművészeti vásáron a Knoll Galerie Wien & Budapest Birkás Ákos, Alexander Brener & Barbara Schurz, Tony Cragg és Wilhelm Scherübl munkáit mutatja be.
Esmények
Németország lesz a díszvendég a Plein-Art, a Ráday Kultucca hagyományos kortárs művészeti fesztiválján péntektõl vasárnapig - jelentették be kedden a Goethe Intézetben tartott sajtótájékoztatón.
Esmények
Maga Caravaggio festette az 1999-ben a francia Loches városában megtalált képeket - állíptotta meg a szakértői vizsgálat. Az Úr zarándoklata Emmausba, illetve a Szent Tamás Krisztus testébe helyezi ujját című festményekre 1999-ben bukkantak a loches-i Szent Antal templomban, az orgona karzata alatt.
Esmények
2005. december 21-én, szerdán 18 órakor lesz a Józsefváros Magdolna - negyed, egy városrész ébredése című helytörténeti kiállítás megnyitója. A rendezvényt megnyitja: Salamon András filmrendező.
Esmények
A kiállítóteremben 25 darab egyforma festmény. Mintha csak sorozatgyártott lenne! És valóban az, de a gép, aminek futószalagjáról lekerültek, az maga a művész. Az ember tehát úgy tesz, mintha gép volna. De miért? – Nagy Kriszta x-T kiállításának megnyitóját láthatják 2005. december 14-én a Godot Galériában.
Esmények
Magánügy? Intim, személyes, közvetlen művek – címmel új kiállítás nyílik 2005. december 16-án 18 órakor a Műcsarnokban. A rendezvény kurátora Petrányi Zsolt.
Esmények
1944. augusztus 1-jén robbant ki a Varsói Felkelés. A mintegy 25 ezer katonát számláló földalatti Honi Hadsereg alakulatai fegyvert ragadtak a német megszálló csapatok ellen, hogy felszabadítsák a fővárost. A nemzetközi helyzet következtében a lengyelek ebben az egyenlőtlen küzdelemben magukra maradtak. Sztálin szándékosan állította meg az akkor már a Visztula jobb partján harcoló Vörös Hadsereg offenzíváját, lehetőséget nyújtva ezzel a németeknek a város pacifikálására. A nyugati szövetségesek passzív hozzáállása – akik eleve elfogadták az 1943-as teheráni konferencián megállapított befolyási övezeteket –végül a lengyel főváros megsemmisüléséhez vezetett.A varsói felkelők 63 napig folytattak hősies küzdelmet a legmodernebb haditechnikai eszközökkel felszerelt ellenséggel.
Esmények
Az idén minden eddiginél többen jelezték résztvételi szándékukat a Nemzetközi Művésztelep téli rendezvényére. A szervezők célja, hogy segítséget adjanak az alkotáshoz, hazánk kultúrájának megismeréséhez a résztvevő művészek számára. A korábbi években több, mint 150 alkotó vett már részt a programokon. 3-4 évente Budapesten, a Vizivárosi Galériában kiállítást rendeznek a résztvevők munkáiból. S minden nyári művésztelep végén egy záró kiállitást Balatonfüreden. Az alábbiakban kicsit részletesebben is megismerkedhetnek a szervezettel.