Az agy, mint kiállítási tárgy
Dátum: 2006. március 8., szerda, 13:52
Amikor az ész megáll, vagyis a halál után, még múzeumba kerülhet: a perui fővárosban 3000 agy tekinthető meg egy újonnan megnyílt intézményben, amely a különböző betegségek okozta torzulások, deformációk tanulmányozásához szolgál.

Az agytárat - vagy agymúzeumot - egy perui neurológiai intézet (INCN) hozta létre. A formalinban őrzött agyvelők közül egyesek már 1942-ben a tartósító folyadékba kerültek. A preparátumokat mennyezetig érő polcrendszeren tárolják.

Különösen nagy hatást gyakorol az edzett látogatókra is az a terem, amelyben 300 olyan agyvelőt tárolnak, amelyeken rákos megbetegedések, agyvérzések nyomai láthatók, illetve ahol vízfejű magzatokat is bemutatnak.

Diana Rivas neurológus vezeti a múzeumot, és gyarapítja állományát: évente mintegy száz boncolást végez, és közben értékeli, melyik agy kerüljön az agytárba.

– Számomra az agymetszés olyan, mint a krumplihámozás - mondta az AFP tudósítójának, megmutatva az ehhez használt 30 centiméteres szikét.

A látogatóknak egyórás vezetés keretében ő magyarázza el a rákos jellegzetességeket, de általában is az agyi idegműködést. A sajátos múzeumban Creutzfeld Jakob betegségben - szivacsos agysorvadásban -, továbbá AIDS-ben, Alzheimer-kórban elhunytak agyát is kiállították.

(MTI-Panoráma)

A kép csak illusztrációként szolgál

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„Ha meg akarod változtatni a világot, előbb el kell fogadnod olyannak, amilyen."
Bertold Brecht
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ