Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában
Dátum: 2006. március 14., kedd, 13:37
A magyarországi művészeti kiállítások hagyományainak fényében is példa nélküli nemzetközi tárlattal ünnepli alapításának 100. évfordulóját a Szépművészeti Múzeum. A Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában című nagyszabású tárlat vasárnaptól látogatható.
A tárlat költségvetését, a bemutatott tárgyak jelentőségét, mennyiségét, és a kölcsönző múzeumok számát tekintve minden idők legnagyobb magyar múzeumi vállalkozásának tekinthető. A világ 19 országának mintegy 100 gyűjteményéből kölcsönzött, csaknem 400 műtárgyat bemutató tárlat anyaga Luxemburgi Zsigmond magyar, majd német-római király, illetve császár (1387–1437) személyiségét és tevékenységét állítja középpontba.
A luxemburgi és magyar közös szervezésben megvalósuló kiállítás minden eddiginél teljesebben képet ad a korszak kultúrájáról, művészetéről. A június közepéig nyitva tartó tárlaton Zsigmond korának festészete, szobrászata mellett az ötvös- és aranyművészet, a kódexfestészet és a fegyverkészítés remekműveit mutatja be a múzeum.

A kép Luxemburgi Zsigmond korabeli portréja.
Hozzászólás
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Hozzászólások
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |