Egykor cirkuszművészek alkalmazták ezeket a bőrükre vitt mintákat, figurákat. A hatvanas években a tetoválás az egyéni szabadság és az önmegvalósítás kifejező eszközévé vált. Mint oly sok más lázadási megnyilvánulás, ez is széles körben elterjedt a társadalomban.

A kiállítás évezredek távlatába vezeti vissza a látogatót - egészen Ötzi koráig. Az ő tetoválásai történetekről mesélnek, és bepillantást engednek a bőrmintázás céljába, jelentőségébe. Ezt a testfelületi művészetet tabuk és tabuszegések egyaránt jellemzik. Divatidőszakok és és évtizedekig tartó tiltások korai váltogatták egymást. A tetoválást a keresztény középkorban tiltották, majd újjászületett, és a XIX. században virágkorát élte. A látogató nemcsak a történeti fejleményekről, hanem a tetoválás szó titokzatos eredetéről is ismereteket szerez.

Kulturális és történelmi összefüggésben a tetoválás mindig is a társadalmi vagy vallási hovatartozást mutatta, az élet egy-egy újabb szakaszának a kezdetét vagy viselőjének társadalmi helyzetét jelezte. A tűvel a bőrre juttatott jelképek révén jelzik a tetováltak azt is, hogy milyen kultúrkörhöz tartoznak.

Egyes korokban elterjedt volt, hogy ez a „dekoráció" erőszakkal, az illető akarata ellenére került az illető bőrére. Az ókorban például a rómaiak fogságukba került ellenséges harcosokat, rabszolgákat jelöltek meg így, a XX. században pedig a náci Harmadik Birodalom kényszerített embereket arra, hogy az „azonosíthatóság" végett ilyen megalázó megkülönböztető jelzéseket, számokat viseljenek.

(MTI-Panoráma)