Pályázat
Kávé és grafika elvitelre
Dátum: 2011. február 14., hétfő, 15:45
A Kalicka Bistro pesti kávézó grafikai pályázatot hirdet bögréinek díszítésére. A nyertes grafika a cég kávéspoharaira kerül majd rá, amiket a tavasszal bevezetésre kerülő új, „coffee to go” szolgáltatásukban is használni fognak. A grafikai pályázatra március 8-ig várják a terveket, a pályaművekre a kávézó Facebook oldalán lehet szavazni.

A szeptemberben megnyílt VII. kerületi Kalicka Bistro egy egyedi hangulatú, otthonos kávézó, amely az „underground” stílust kedvelők és a kicsit elegánsabb közegre vágyók igényeit egyaránt kielégíti. A kávézó széles italválaszték mellett kiváló bisztróételekkel várja vendégeit, az édesszájúakat pedig méretes muffinok és házi recept alapján készült utánozhatatlan sajttorta csábítja.

A Kalicka Bistro azonban nemcsak egy kávézó, hiszen célja az is, hogy teret adjon az érdeklődőknek, művészeknek a kibontakozásra a kultúra számos területén. Változatos zenei programok mellett a Kalicka helyszínt és lehetőséget biztosít kiállításoknak, illetve a közeljövőben filmklubot, felolvasóesteket és kisebb színielőadásokat is tervez.

A bisztró ezúttal grafikai pályázatot hirdet bögréinek grafikai tervezésére. A kávézó ezzel az egyedi kezdeményezéssel is a fiatal magyar művészek számára kíván lehetőséget adni a bemutatkozásra.

A pályázat feltételei:

A terveket 2011.március 8-ig várják az info@kalicka.hu e-mail címen. A legjobb pályaműveket a kávézó folyamatosan közzéteszi saját Facebook oldalán, illetve a www.kalicka.hu honlapon is meg lehet őket tekinteni. A tervekre a kávézó Facebook oldalán lehet szavazni március 11-ig, az öt legtöbb szavazatot gyűjtő alkotásból a Kalicka Bistro vezetősége választja ki a nyertes grafikát. Az eredményhirdetésre március 14-én kerül sor, a nyertesek díjaikat március 16-án, egy fogadás keretein belül a kávézóban, személyesen vehetik át.

A nyertesek díjazása:

1.      helyezett: iPod shuffle + a Kalicka Bistro 2 évre szóló, 20% kedvezményre jogosító kuponja (érvényes: 2013. március 14-ig)

2.      helyezett: a Kalicka Bistro 2 évre szóló, 20% kedvezményre jogosító kuponja (érvényes: 2013. március 14-ig)

3.      helyezett: a Kalicka Bistro 1 évre szóló, 20% kedvezményre jogosító kuponja (érvényes: 2012. március 14-ig)

A pályaműveket a kávézó kiállítja, amelyeket három héten keresztül lehet majd megtekinteni a Rottenbiller utca 32. alatt. A nyertes pályamű a Kalicka „take away” poharain lesz majd látható, ezzel népszerűsítve a győztes alkotót is.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„A nő akkor a legerősebb, ha gyöngeséggel vértezi fel magát."
George Sand
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ