Felszárnyalás a pincében
Dátum: 2011. április 13., szerda, 10:27
Dés Márton kiállítása megtekinthető a Fuga Építészeti Központban – 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5. – április 25.-ig. Megnyitja Halász András festőtanár. – Ez eddig egy szokványos meghívó-szöveg. Az már érdekesebb, hogy mindezt egy most harmadéves képzőművészeti egyetemista munkáiból válogatták össze, s akasztották ki a Fugában – szívesen ajánlva egy több országot megélt és megjárt, elismert művész által.
Dés Márton most egyelőre a főváros egyik izgalmas helyszínét vette be – övé az egész pince és az odavezető lépcső! –, de ahogy a lelkes és iránta nagy tiszteletet tanúsító Halász András  http://artportal.hu/lexikon/muveszek/halasz_andras jelezte, szerinte a világhír és a lelkes fogadtatás sem elérhetetlen álom számára. Ideje bőven van, s hozzá tehetsége – ahogy tanáraként és festőkollégaként elismerte –, így nem hiszi, hogy e jóslatával nagyot tévedne. Ő nem tudja – somolygott –, Dés Marci mennyit tanult tőle három év alatt, de jómaga sokat tanult  a fiatal tanítványtól. Persze, ahogy mosolyogva figyelmeztette a laza csuklóból, nekifutásból ennyi jó művet kirázó ifjoncot, mindig mindenkinek a legelső kiállítás a csúcs, aztán már csak lefelé visz az út...

Most tényleg szó szerint így vezetett a két oldalt is munkákkal kibélelt falak közt kanyargó lépcső. Dés Márton láthatólag nem nagyon tud megválni rajz- és festőeszközeitől. Annyi alkotást készített eddig, hogy telirakhatta a szabad felületeket több sorban, mert kisebb méreteket preferál. Amit Halász is kiemelt megnyitójában: Dés adottság-szinten tud minden erőlködés nélkül tömény humort és életérzést megjeleníteni – szinte egyedülállóan Magyarország festőtörténetében.  Még arról is szólt – sok éves amerikai alkotói lét után –, hogy szerinte mennyire félrevezető volt a múlt századi magyar grafikát – Gyulai Líviusz, Szász Endre, Kass János, Reich Károly műveit – „ebben a legjobbak vagyunk a világon!”-mentalitással ünnepelni. Még a giccs szóval is derogálta némileg ezeket (nem értek egyet –  noha Szász Endre valóban sokszor engedett a tömegigénynek.) 

Most más világ és követelményrendszer van, erőlködés nélkül felzárkózhatunk a világ trendjéhez. Dés könnyeden kifolyatott, vastag, bordó mázú, gyerekrajzok üde bumfordiságát idéző arcképei, a mindennapok sutaságát és Örkény-Karinthy abszurdjára emlékeztető festményei egy fiatal és lelkes, az életet nagyon sok humorral kibíró és végigröhögő srác világába visznek. Oda, ahol mű lehet még az is, ha egy kósza ceruzával felrajzol egy középen behorpadó izét, Minden derék darázs címmel. Nála mű az is, ha viccesen komoly és komolyan vicces szöveget nyom a falra, de művészetté lényegül az is, ha igazi képeken, távolba vesző pillantású szexis nők, hosszú (nála bosszú) lábú romlás virágai virítanak a város flórájaként, vad színekben tartva. A fauna egy nagyon aranyos, mohó medvebocs, sután korcsolyázó béka, (akit óvva félt egy gólya) képében jelenik meg, de lovak, apacsok, Vlad Tepes alias Drakula tusképe, III. András temetése is előkerül a pincében, akárcsak az egymást karon fogva, kirakatra bambuló, megfontolt házaspár.

Ezerfelé és -féle kavargó világ szakad ránk egy olyan fiataltól, akire még önfeledten zúdul az élet, és ezután fogja csak helyrezökkenteni ecsetje, cerkája segítségével azt, az aranyjánosi/shakespeari szavakkal megfogalmazott kárhozatot. Amiben mindannyiunknak sajna része van, pláne ma és itt – de ő hál’ isten, ennek még nem a kínját látja és láttatja, hanem a fonákját,  karcát és mindenek felett a nevetségességét. Ez a frissessége, a mindent átszövő humora, az önmagát kertelés nélkül megmutató őszintesége és lelkes munkálkodása nagyon szimpatikussá teszi. http://desmarci.hu/?/22.2009


Szász Judit


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ A legszívesebben gyermekekkel beszélgetek; tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek..."
Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ