A terek fölszabdalója
Dátum: 2006. május 11., csütörtök, 19:59
Ujházi Péter művészete már kivívta magának az őt megillető előkelő helyet, számtalan méltatás, írás jelent meg művészetérõl az elmúlt évtizedekben, művei ott sorakoznak a múzeumi leltárkönyvekben. 2000-ben Kovalovszky Márta művészettörténész tanulmányával kismonográfia jelent meg eddigi munkásságáról.
Az elmúlt négy évtized alatt számos kiállítási díjat nyert el, 1987-ben megkapta a Munkácsy-díjat, 2004-ban pedig, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett. A gazdag életmű állomásait a székesfehérvári
Szent István Király Múzeum rendszeresen bemutatta, legutóbb 1994-ben volt gyűjteményes kiállítása Székesfehérvárott. Budapesten, az elmúlt évtizedekben a kisebb magángalériák (Stúdió 1900 Galéria, Várfok Galéria) egy-két évente rendeztek tárlatokat legújabb műveibõl.


                  

2006-ban nagy adósságot törleszt a fõváros, öt budapesti galéria részvételével, végre láthatók lesznek a művész régi és új alkotásai.

Ujházi Péter élete, és több mint három évtizedes művészpályája Székesfehérvárhoz kötõdik. Ebben a városban született 1940-ben, és ide tért vissza a Képzõművészeti Fõiskola festõ szakának elvégzése után 1966-ban. Iróniával fűszerezett, elbeszélõ festészetében egyszerre íródik a történelem és a mindennapok krónikája. Képeinek sajátos, több nézetbõl összerakott térképzete a hetvenes évek közepén szinte
szükségszerűen vezeti el a művészt az asszamblázshoz, a dobozok világához, majd a nyolcvanas években a kollázsolt, térbeli papírmunkákhoz, a leporellókhoz, hogy aztán a kilencvenes években a szobrászat felé fordulva, megszülessék egy groteszk kerámiapanoptikum. Ujházit, alapvetõen narratív művészi attitűdje ellenére, mindig vonzotta a tájfestészet.

                   

A nadapi lombkép-sorozat egy, a hatvanas évek végén induló,
máig tartó impresszionisztikus tájnapló, melynek állandó helyszíne és inspiráló forrása Nadap, egy kis falu a Velencei-hegységben.
Csatakép vagy kocsmai jelenet, heroizmus vagy banalitás Ujházi „sebészi” ecsete nyomán a dolgok valódi arcukat mutatják, sokszor esendõk és szánalmasak.

Ujházi készségesen alámerül, elvegyül, megfigyel és elmesél, úgy ahogy csak õ tud, azt, amit csak õ lát - Nadaptól New York-on át Budapesttõl Lisszabonig. Dobozok, piramisok, ügyiratgrafikák, leporellók - mind egy-egy részlet a világból, akár egy színpadi elõadás, ahol a szereplõk eljátszanak valamit az életünkbõl, s a részben
mindig ott az egész. Képein kiteríti, megforgatja, felszabdalja a teret, sajátos viszonyrendszerbe állítva figuráit. Ez az egyéni térfelfogás egyszer csak már nem fért meg két dimenzióban, s a művész a festés mellett dobozokat épített. 

                    

Ujházi életművében elkülöníthetõk bizonyos korszakok, de az egyes műtípusok vagy műtárgy-együttesek kisebb-nagyobb kihagyással folyamatosan jelen vannak. Ilyenek a dobozok, vagy a Nadapi kert-ciklus.

A Bartók 32 Galériában látható alkotások a 70-es, 80-as évekbõl valók, a Budapest Galériában a művész legutóbbi évtizedben készült munkáit ismerheti meg a közönség. A három kisebb magángaléria egy-egy témakört vagy műcsoportot mutat be, a Pintér Sonja Galéria a nadapi és New York-i ihletésű műveket, a Körmendi Galéria az úgynevezett „földes” képeket és a kerámiákat, a Godot Galéria a kollázsokat, ügyiratokat, leporellókat.

A budapesti kiállítás-sorozat megkísérel valamit megmutatni ebbõl a tematikai, műfaji sokszínűségbõl, az emberi és természeti világ kisszerűségen és nagyszerűségen filozofáló művész gazdag arzenáljából.


Bartók 32 Galéria            május 18-június 16.        megnyitó 16h

Budapest Galéria            május 18-június 25.        megnyitó 17h

Körmendi Galéria            május 18-június 9.        megnyitó 18h

Pintér Sonja Kortárs Galéria    május 18-június 24.        megnyitó 19h



Godot Galéria            május 18-június 3.       
megnyitó 20h

Cím: 1075 Budapest, Madách út 8., Tel., fax: 322 5272
http://www.godot.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ