Szaxofonos tárlatvezetés a Műcsarnokban
Dátum: 2011. június 21., kedd, 18:56
Éjjel kettő óráig tart nyitva a Műcsarnok pénteken, a múzeumok éjszakáján. Az intézményben koncertek, dj-k, színház várja az érdeklődőket.

Festés, agyagozás, fotómontázs-készítés várja a gyerekeket a Műcsarnokban Michael Borremans Szakállat enni című kiállításához kapcsolódóan, emellett a Menü Pont Galériában megtekinthetőek a gyerekek számára kiírt pályázatra érkezett munkák. A Bisztróban a Google Doodle 4 Google elnevezésű logótervező rajzversenyének legjobb hatvan alkotása látható.

Este kilenc órától Tóth Viktor szaxofonművész zenéjére lehet bejárni a kiállítótereket, míg a teraszon a progresszív elektronikus zenét játszó Freak Circus kéttagú dj-formáció lép fel.

Este tíz órától a Sc.Art együttes multimédia koncertjét hallhatják a látogatók Zene égitestek és a világűr hangjaiból címmel. A formációt a KFT-ből ismert Márton András, II. Lengyelfi Miklós és ifjabb Kurtág György alapította. Saját hangképeik mellett felhasználják az űrszondák által készített hangfelvételeket is. A látványról a Kiégő Izzók vizuális csoport gondoskodik.

Sáry László zeneszerző Öt tétel a Tánczene sorozatból című művével kísérletezik a Forte Társulat este tizenegy órától, majd fél tizenkettőtől a Tóth Viktor Tercett ad koncertet.

Az Ernst Múzeumban megtekinthető a Télikert - Mikropop képzelet a kortárs japán művészetben című tárlat, a kiállításon Petrányi Zsolt, a Műcsarnok korábbi igazgatója tart tárlatvezetést nyolc és kilenc óra között. Fél tíztől ugyanott Kujun ad elektronikus koncertet.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„ Ne aggódj, ma nem jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van. "
Charles Schultz
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ