Nem a látogatók, hanem a teremőrök orroltak meg a műre, mert műrõl van szó, ugyanis ez a szellentéssorozat nem szimpla mezei, hanem kiállított darab.

Látni persze nem lehet, és az orrokat mellõzve, csakis a füleket vette célba alkotója, Martin Creed, aki nem elõször produkál meghökkentõt. A szellentéseket nem élõben kapják a látogatók, hanem csupán magnóról, a művész 9 perces hanganyagot produkált önerõbõl mikrofonba, azaz komoly - vagy komolytalan - stúdió munka eredménye a felvétel, amely azonban nem csupán 9 percen át szól, hanem egész nap, mivel végtelenítve játszódik le a magnón.

És megy a teremõrség agyára. Hiába váltják egymást félóránként - más-más teremben teljesítve szolgálatot -, az öblös szellentések a galéria egyik szárnyának egészében hallhatók.

„Borzalmas" - összegezte műkritikáját az egyik teremõrnõ.

A galéria vezetése ugyanakkor védelmébe vette a szélművészeti produktumot.

„A nálunk kiállított művek közül sok eredendõen provokatív. Nem katedrálisban vagyunk, amelyben szent relikviák elõtt kell térdepelni" - mondta Vicente Todoli, a Tate Modern igazgatója.

A gázgazda Creed egyébként nem akárki, 2001-ben õ nyerte el a legjelentõsebb kortárs brit képzõművészeti díjat, és az azzal járó 8 millió forintnyi összeget. A neves brit képzõművészeti kritikusokból, művészetpártolókból, galériaigazgatókból álló zsűri A fények kigyulladnak és kihunynak című „Creedóért" ítélte neki, amely nem állt másból, mint öt másodpercenként kigyulladó meg elalvó villanykörtékbõl egy szobában.

Creed javára írandó, hogy mostani szellentései között is van szünet, ugyanakkor 9 percenként csak önmagát ismétli.

(MTI-Panoráma)