Ereklyék emberközelben
Dátum: 2006. július 6., csütörtök, 22:37
Nemzeti ereklyék bemutatására szolgáló kiállítóteret avattak csütörtökön az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK); a tárlaton elsőként Mátyás király könyvtárának egyik leggazdagabban díszített kódexe, a Philostratus-corvina látható.

A corvinák egy iskolás gyermek számára is nemzeti ereklyének számítanak, akárcsak a Szent Korona - hangsúlyozta az ünnepségen

Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

Mint mondta, a kiállítás a 35 corvinát gondozó könyvtár szakembereinek azon felismerésébõl született, hogy az ereklyéket nem csak õrizni kell, be is kell mutatni, az embereknek igényük van erre.

A miniszter az eseményen hangsúlyozta: nem egyszerűen a múlt emlékéhez való prózai viszonyról van szó, hanem érzelemrõl, büszkeségrõl is; a nemzeti ereklyék „összetartanak minket, összekovácsolnak minket, figyelmeztetnek minket".

– Hiszek abban, hogy ami a kultúrában értékes, azt emberközelivé kell tenni, nem zárt raktárakban kell õrizni - jelentette ki Hiller István.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 216 corvina, köztük a most kiállított Philostratus-corvina már hivatalosan is a világörökség része.

Dippold Péter, a könyvtár tudományos igazgatója kiemelte: Monok István fõigazgató vetette fel a gondolatot, hogy a nemzeti írott kultúra legendás ereklyéit eredeti formában láthatóvá tegyék. Számtalan intézmény, magánember fordult ugyanis az intézményhez azzal: eredeti valójában szeretné megtekinteni ezeket a kincseket - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a kiállítás tartalma"három havonta változna; a sorozatban azokat a kulturális kincseket szeretnék bemutatni, amelyek a nemzet számára szimbolikus jelentõséggel bírnak. A késõbbiekben szerepelne például a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti dal kézirata, illetve az István király törvényeit tartalmazó kódex is.

Dippold Péter jelezte, hogy a periódusonkénti bemutatást állományvédelmi szempontok is indokolják; a kódexek kiállítása nemzetközi tapasztalatok szerint is három hónapig ajánlatos.

– A biztonságra törekvést a kiállítótér kialakításakor fokozottan vettük figyelembe - közölte, hozzátéve: a dokumentumokat technikai berendezésekkel és emberi erõvel is maximálisan igyekeznek védeni.

A könyvtár vezetõi azt remélik, hogy a kiállítás látogatóinak éves száma akár hat számjegyû is lehet majd.

A Budavári Palota F épületében, zárt tárlóban kiállított Philostratus-corvinát egyedülállóan fontosnak tartják; a kötet teljes egészében Mátyás király számára készült.

A kódexben szereplõ műveket - a Krisztus utáni III. században élt Philostratus athéni szofistának és unokaöccsének munkáit - Antonio Bonfini udvari történetíró fordította le 1487-ben a görög eredetirõl latinra. A kötet még Mátyás halála elõtt visszajutott Budára, de fatáblás, részben aranyozott bõrkötésére már II. Ulászló címere került.

A Philostratus-corvinát 1513-ban Johannes Gremper bécsi humanista szerezte meg. A mű végül az Österreichische Nationalbibliothekbõl a velencei egyezmény keretében 1932-ben került az Országos Széchényi Könyvtárba.

A csütörtökön megnyílt, október 8-ig nyitva tartó kiállításon megtekinthetõ a Corvin kárpitok címû, három részbõl álló kárpitkompozíció is, amelyet a Magyar Kárpitművészek Egyesületének tagjai többéves munkával készítettek el. Az alkotás jelentõségét Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria fõigazgatója méltatta.

Az ünnepségen mutatták be a Mítosz és valóság című kiállítást is; a magyarországi latin nyelvû történetírásról szóló tárlatról

Szörényi László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója adott tájékoztatást.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ