Egy tehén – és az ő kontextusa
Dátum: 2006. július 12., szerda, 17:39
Szabálysértési eljárást indított az V. kerületi önkormányzat a CowParade szervezői és a Bazilika előtt kiállított tehén megrongálói és elszállítói ellen – közölte az önkormányzat szerdán. Csikós Gergely, a CowParade főszervezője arról tájékoztatott: nem kerül vissza a Szent István térre az Olvadó jégkrém című, vihart kavart alkotás.

A közlemény szerint Steiner Pál polgármester visszavonta a tehénparádé szervezõinek közterület-használati engedélyét, s fegyelmi eljárást is indított a kerületi közterület-hasznosítási társulás igazgatójával szemben, mivel az engedélyeztetés elõtt nem egyeztettek a Szent István-bazilika plébánosával.

Mint írják, Steiner Pál továbbra is „egy kedves nyári gegnek" tartja a tehénparádét, azonban, mivel a szervezõk – a közlemény szerint bizonyára nem véletlenül – nem az engedélyben foglalt területre, hanem a Bazilika díszburkolatára, a járókelõket és hívõket is zavaró pontra helyezték a fagyis tehenet, a polgármester visszavonta a Szent István térre kiadott közterület-használati engedélyüket.

Az önkormányzat szerint „sérült a jogbiztonság, amikor a szervezõk nem engedélyezett helyen foglaltak közterületet, és akkor is, amikor a tiltakozók az alkotással szembeni ellenérzéseiket önbíráskodással és rongálással fejezték ki". Mivel tízezer forintnál nagyobb értékrõl van szó, vélhetõen rendõrségi eljárás indul az ügyben - folytatódik a közlemény.

Az
V. kerületi közlés szerint a polgármester és a Szent István-bazilika plébánosa négy évvel ezelõtt állapodott meg abban, hogy addig semmilyen engedélyt nem ad ki az önkormányzat a Szent István térre, ameddig nem egyeztet a Bazilikával. Ezt a megállapodást nem vették figyelembe a CowParade engedélyeztetési eljárása során a közterület-hasznosítási társulásnál, ezért kap fegyelmit a társulás igazgatója - olvasható az V. kerület önkormányzat közleményében.

Július 4-re virradó éjszaka ismeretlen tettesek a Szent István-bazilika szomszédságában felállított, Olvadó jégkrém című alkotást megrongálták, és a bazilika elõl átvitték a Liberálisok Házához. Az állítólag tettesek a sajtóban azzal indokolták a szobor áthelyezését, hogy „a tehén ott jelentett problémát abban a kontextusban", s egy feszültséget akartak feloldani.

Csikós Gergely, a kiállítás projektvezetõje akkor elmondta, hogy az ominózus szobor ugyanolyan érvényes területfoglalási engedéllyel rendelkezett, mint a köztéri kiállítás összes többi résztvevõje. „Nem akartuk megbántani a hívõket, hiszen egyik alkotásnak sincs semmiféle vallási, szexuális vagy politikai üzenete" - mondta korábban a projektvezetõ, hozzátéve, nem tettek feljelentést az ismeretlen tettesek ellen, de úgy fogalmazott, hogy a példátlan cselekedetnek biztosan lesznek következményei.

Közlése szerint a kék tehén alkotóit - Hajdu Andrást, Magashegyi Balázst és Imre Krisztiánt - a városi kánikula ihlette meg, erre utal a fagylaltnyél, és a szobrot valószerûtlen kék színnel tették még elvontabbá. Demszky Gábor fõpolgármester az eset kapcsán kijelentette: a politikának nem dolga, hogy beavatkozzon a művészet világába, hogy cenzorként lépjen fel, illetve hogy véleményt nyilvánítson, de felháborodásának adott hangot a szoborrongálás miatt, és mint mondta, azzal sem ért egyet, ha valakik politikai érvekkel kifogásolják azt, hogy ez a művészeti tárgy a Bazilika elé került.



Csikos Gergely közleményében arról tájékoztatott: „közterület-foglalási engedély birtokában a kiállítás szervezõi tiszteletben tartva azok érzéseit, akiket a tehén elhelyezése érzékenyen érintett, már múlt hét pénteken úgy döntöttek, hogy elhozzák a két tehénszobrot a Szent István térrõl, és más helyszínt találnak az alkotásoknak".

A rongálás több százezer forintos kárt okozott, a szobor helyreállításán jelenleg is dolgoznak. A szervezõk feljelentést tesznek a „fagyi" tehén és egy másik megrongált tehén ügyében - olvasható a közleményben.

A közlés szerint a CowParade szervezõihez ez idáig nem érkezett hivatalos megkeresés a szóban forgó területre szóló engedélyek visszavonásával kapcsolatosan.

A CowParade Budapest több, mint ötven különbözõ kreatív alkotást mutat be városszerte három hónapon keresztül, 2006. június 30-tól szeptember 10-ig.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„ Akkor tudod, hogy jól dolgoztál, ha élvezted."
Pearl Buck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ