A piszoár csókja
Dátum: 2006. július 17., hétfő, 8:33
A McDonalds lánc egyik hollandiai étterméből el kell távolítani két szájat formázó, vörös piszoárt, mivel a vendégek egyenesen a cég amerikai főhadiszállásán panaszolták be a látványt.
Giel Pijper, az étterem vezetõje elmondta: a Kiss, vagyis Csók néven forgalmazott piszoárok iparművészeti termékek, amelyeket most el kell majd adnia.

A különleges tárgyakat az utrechti Bathroom Mania! elnevezésű cég gyártja, s tervezõjük, Meike van Shijndel kijelentette: semmi durvát nem lát bennük, egy rajzfilm stílusát tükrözik, és szó sincs arról, hogy nõi szájakat ábrázolnának.

A Csók már korábban is váltott ki botrányt: a Virgin Airways a New York-i John F. Kennedy repülõtéren akart kettõt felszereltetni, de le kellett mondania a tervrõl, mert akkor is panaszok érkeztek arra, hogy a piszoárok nõi szájat idéznek.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„Megmaradtam bohócnak. Ez sokkal magasabb pozíciót biztosít számomra, mint bármely politikusé."
Charlie Chaplin
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ