Leginkább a zenehallgatás motivál az alkotást illetõen. Gyakran hallgatok kortárs repetitív zenét.
Egyébként az ismétlés, az ismétlõdés számomra egy nagyon fontos elem.
Talán ez a keresés egy módja, az újra és újra való „megszólítása” a dolgoknak, a megbizonyosodási szándék, a százszor kimondása valaminek, ami kölcsönöz egy rituális jelleget az alkotó folyamatnak.

Visszatérve a zenehallgatásra, John Cage írja egy tanulmányában, hogy „a zene megteremt egy olyan pillanatot, amelyben idõ- és térérzékelésünk megszűnik s a személyiséget összetevõ elemek sokasága eggyé válik, az individuum osztatlanná lesz”. Ez egy örömteli pillanat, ki ne vágyna rá…



A zene az idõ dimenziójában jön létre, míg a festés a térben, két dimenzióban valósul meg, néha késztetést érzek arra, hogy kitágítsam a rendelkezésemre álló teret, szeretném a mozdulatok és a mozgások továbbvitelét, sorozatokat készítek, diptichonokat, amelyek – utólag vizsgálva – mégis nagyon laza módon kötõdnek egymáshoz.

Fekete Marianna
A Párizsban élõ festõművész alkotásai a gesztusok, színek, festékfoltok, a formák, illetve a tér (és idõ) illúzióját nélkülözõ felületek viszonylataiból bontakoznak ki. A nézõt egy, megszokott korlátaink és kapaszkodóink nélküli vidék bejárására invitálják. A festõ Dorottya Galéria-beli tárlatára a Budapesti Francia Intézet Párizsi Magyarok címû kiállítás-sorozata keretén belül kerül sor.