A sejtés, ami egyben kétely is
Dátum: 2006. július 19., szerda, 12:18
Augusztus 3-án, csütörtökön 17-órakor lesz Gáyor Tibor: (De)construction 4 című kiállításának megnyitója a Budapest Kiállítóteremben. A rendezvényt Kukorelly Endre író nyitja meg.

 Évtizedeken át puritán formaproblémák foglalkoztattak: szürke táblán a fehérre alapozott festővászon színét-visszáját hajtogatva, more matematico szabdalva, forgatva, később szabadon lebegtetve egyfajta öntörvényű forma-genezis kalandja kísértett. Ennek az igencsak következetes szellemi menetelésnek első, szisztematikus fázisáról 1986-os bécsi (Museum moderner Kunst), majd budapesti (Erst Múzeum) kiállításom katalógusában számoltam be.

2004-ben, paradox módon, egy az EU-csatlakozás alkalmából megbízásra (!) tervezett, professzionális iparosok által elkészített munkám szemléletváltozást provokált ki. Ez, a gondolataim, a hangulatom lényegét, az előadásmódot, végeredményben – nem találok jobb kifejezést –, a művek auráját illette. Mindenek előtt: egy öröm-spektrum állt össze, egy narancsba hajló vöröstől, meleg és hideg sárgákon át a sárgás zöldig, amit néhol egy bizonyos kék staccato-ja tagolt.

A mindaddig szikár konstrukciók egyértelműsége vonódott kétségbe, az egyirányú gondolat, a törvény alkalmazásának kényszere vált vitathatóvá, sőt a vita tárgyává egy-egy munkán belül. A készülő konstrukció nemcsak kiteljesedésre, de önmaga kétségbevonására, horribile dictu destrukciójára is inspirálhat. Az idea megvalósulásának sejtése egyben kétely is, a be nem fejezés, az elbontás néha diabolikus ingere olyan feszültséget is tud kelteni, ami képes a művet hordozni. (Tragikomikus felhang: az environment jellegű mű a kiállítás végén úgyis elbonttatik…)

Így jöttek létre (De)constructio-im. A Budapest Galériában bemutatott a sorban a negyedik.

Gáyor Tibor

Cím: 1056 Bp., V. Szabad sajtó u 5.

 
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ ...a békét leginkább az szolgálja, ha az utolsó szó az asszonyé."
Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ