Az örök országutak a világ legrégebbi és leggazdagabb szoborparkjai. Az útjelző kövek évezredek óta mutatják az irányt és a távolságot. Az úton járókat védelmező szentek szobrai, a könnyen porladó fa és a tartósabb kőkeresztek a megváltásba vetett hit és a reménység emlékművei. A nagyhavas vidékeken fenyőgallyas bóbitákkal ellátott karók kandikálnak ki méteres hófalak alól. A belepett út ekképpen mutatja magát. Az eligazító táblák az elágazásoknál minden európai nyelven új tájat, vidéket, falut, várost ígérnek. A könnyen pótolható műanyag oszlopok, a fényvisszaverő fóliák éjjel is nyomvonalon tartanak, a cél felé terelgetnek.
A közösség jelei mellett egyre szaporodnak, s az emlékezettel együtt enyésznek el a pusztulás magányos monumentumai. Ezek a semmilyen szabályt és szabványt nem ismerő, mindig egyedi, a gyász személyességét hordozó plasztikák, ahol a márvány és a művirág, az ajtókról ismert réz névtáblák és a fényképek békésen megférnek a visszapillantó tükör mögött fityegő kabalababákkal, országonként és kultúránként módosulnak, mégis azonosak. A halál emlékművei ők az utak mentén. A jóvátehetetlen hiány, a veszteség emlékművei. A legtörékenyebbet, a roncsok között elpusztult emberi életet - a felmutatott kultúra által nem egyszer a személyiséget - idézik ezek a barkácsolt útszéli korpuszok.
Kő Pál Születésszobra ellentmond a halálnak. Ez a szobor azzal a szerény orgonabimbóval, amely a kőből kihajt, amely a kövön át is a napvilágra tör, a születés, a teremtés, a reménység, az új élet mellett tüntet. Az ötlet amilyen egyszerű, olyan zseniális. A természet szobor átirata áll itt, és éppen ezáltal teljességgel azonos életművének valamennyi darabjával. A lehető legjellemzőbb munka ez, mert nem elsősorban stilárisan, hanem szellemiségében azonos a többivel.
A szobor helye: a Budapest felé tartó oldalon a Horti pihenőhelyen, a 60-as fogadó előtti parkolóban.
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
