– Szombatra virradóan õrizetbe vettek két személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy műkincseket loptak el az Ermitázs múzeumból - közölte egy meg nem nevezett rendõrségi forrás a hírügynökséggel.
A forrás szerint a nyomozás során meggyõzõ bizonyítékokat találtak arra, hogy a gyanúsítottak az Ermitázs egy teremõrének segítségével az utóbbi hat év folyamán rendszeresen fosztogatták a múzeumot.
A lopássorozatról július végén adott tájékoztatást a múzeum vezetése, közölve, hogy a világ egyik legnagyobb múzeumának számító Ermitázsból 221 műkincs hiányzik. Ezzel egy idõben közzétették a múzeum honlapján az eltûnt kiállítási tárgyak teljes listáját.
Hivatalos becslés szerint az eltűnt műkincsek értéke 130 millió rubelt, nem egészen 5 millió dollárt tesz ki. Az orosz sajtóban viszont olyan szakértõi nyilatkozatok is megjelentek, hogy ezeknek a tárgyaknak a piaci értéke legalább 100 millió dollár.
Nem egészen két nappal az eltűnt kincsek listájának közzététele után egy ismeretlen telefonáló bejelentése nyomán egy ellopott ikont megtaláltak az ügyben nyomozó szentpétervári rendõrkapitányság szomszédságában, egy szemeteskukában. Az ikon értéke 200 ezer dollár. Másnap egy moszkvai régiségkereskedõ juttatott vissza a múzeumba egy, a listán szereplõ misekelyhet. A műkereskedõ igazolni tudta, hogy jóhiszeműen vásárolta meg 2004-ben a kelyhet.
Az Interfax jelentése szerint a két gyanúsított õrizetbe vétele mellett a rendõrség további mintegy 70 műkincsnek jutott a nyomára.
Az Ermitázs fosztogatására egy rutinleltár során derült fény. Az elõre betervezett leltárt tavaly kezdték, de a kiállítási tárgyak számbavételének kezdetén az egyik teremõr hirtelen rosszul lett és elhunyt a munkahelyén. Késõbb állapították meg, hogy az eltűnt műkincsek döntõ része abban a részlegben volt kiállítva, amelynek õrzéséért az elhunyt dolgozó volt a felelõs.
A nyomozás során azt derítették ki, hogy az elhunyt teremõr segítségével hat éven át fosztogatták az Ermitázst. A szentpétervári múzeumban több mint 2,5 millió műkincset õriznek. Orosz múzeumi szakemberek elmondták, hogy ezeknek nem egészen felérõl készült még csak el számítógépes nyilvántartás. Az eltûnt 221 műkincs többségérõl csak leírás van, fénykép nem készült.
Az ellopott műtárgyak biztosítva sem voltak.
(MTI)Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |