Pucér performance – kirakatban
Dátum: 2006. agusztus 8., kedd, 12:41
Anyaszült meztelenül nyitotta meg kiállítását az 50 éves Vlasta Delimar horvát művésznő - de csukott ajtók mögött.

Performance-ával azonban így is alaposan fölkavarta az állóvizet az isztriai városka főutcájában a Rigo nevű galériában, mivel az ajtók üvegbetétesek.

A galéria tulajdonosnője, Jerica Ziherl a Vecernji List című horvát lapnak elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt már volt egy meztelen kiállítása Delimarnak, de csak fotókon. Akkor azt ígérte, hogy 50. születésnapján élőben fog levetkőzni.

Megtette.

Az utcáról is mindent lehetett látni, lévén, hogy nem csak az ajtók, hanem a galéria utcai fala is üvegből van.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik."
Örkény István
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ