
Az CowParade Budapest júliusi indulása óta számtalan híradás látott már napvilágot. Legutóljára a kiállított szobrok rongálásáról lehetett hallani.
Hogy ne csak a szoborrombolásban legyünk világelsők, a szervezők ezúttal a kiállítás valódi céljára szeretnék az érdeklődők figyelmét felhívni, vagyis arra, hogy Budapesten is létrehozható egy pozitív kisugárzású közösségi esemény, hogy alkotó energiával és szellemes művekkel a főváros még jobbá varázsolható. A kiállított tehén-inkarnációk helyszínei már most közösségi pontokká váltak, amelyeket újra felfedezhetünk, fórumok, ahol mindenki megállhat elmondani, megvitatni a véleményét. A kiállítás elsődleges célja, hogy a kiállított művek a rendezvény során élő, izgalmas kapcsolatot teremtsenek az őket körülvevő városi térrel, a városlakókkal, és élénkítsék fel Budapest épületeit, tereit.
E cél érdekében augusztus 12-én este, a Sziget Fesztivál Nagyszínpad előtti területén élő emberszoborral, közel 1500 résztvevő segítségével kívánnak a szervezők az 1904-ben született Lossonczy Tamás és a művészet szabadsága előtt tisztelegni. A performansz lényege, hogy az aktivisták segítségével mozaikképekből közösen alkossák meg, értelmezzék újra Lossonczy Tamás Riska és Társai című alkotását, amelynek eredetije a Szabadság téren tekinthető meg szeptember 10-ig Budapesten.
A Riska és Társai című alkotás azon kívül, hogy több mint ötven társával közösen Budapest köztereit díszíti, hozzájárul a kiállítás másik fontos céljához, a jótékonysághoz is. A tehenek ugyanis a parádé végén árverezésen kelnek el. Az árverésből befolyt összeget a segítséggel élők társadalmi integrációjának elősegítéséért küzdő Mosolyország Alapítvány, és a daganatos és más krónikus betegséggel élő gyermekek és családjaik részére komplex terápiás rekreációs programokat megvalósító Bátor Tábor Alapítványok kapják.
Lossonczy Tamás
1904. augusztus 12.-én született Budapesten. 1926-ig a Képzőművészeti Főiskola növendéke volt, majd Párizsban és Amszterdamban járt tanulmányúton. 1929-1931 között az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakára járt. A húszas évek végén térkonstrukciókkal kísérletezett és felhagyott a festéssel. 1934-től a Szocialista Képzőművészek Csoportjának volt tagja, 1945-ben az Európai Iskolához, 1946-tól 1948-ig az Elvont Művészek Magyarországi Csoportjához csatlakozott. 1954-ben kizárják a Magyar Képzőművészek Szövetségéből. 1957 és 1968 között rajztanár egy budapesti szakmunkásképző iskolában. 1962-ben készült el emblematikus képével, a Tisztító nagy viharral, mely addigi munkásságának, elveivel való számvetésének összegzése, és emléket állít az 1956-os forradalomnak is. Művészeti írásai, naplórészletei jelentek meg. 1970-ben - hosszú szünet után - a Fényes Adolf Teremben kamarakiállítása volt, 1979-ben a Műcsarnokban állít ki. Alapító tagja az 1992-ben alakult Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1994-ben Kossuth-díjat kap, a következő évben életmű-kiállítása látható Budapesten, az Ernst Múzeumban. 1998-ban felavatják nagyméretű mozaikját a római EUR- Magliana metrómegállónál.
Jelenleg is aktívan fest, rajzol, papírplasztikákat, kollázsokat készít.
„Művészet, Budapest, másképp. Mindenkinek.”
További információ a CowParade Budapest honlapján: www.cowparade.hu
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |