Az Oktatási és Kulturális Minisztérium minden előzetes értesítés nélkül, drasztikusan csökkentette a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának működési támogatását, és ezzel ellehetetlenítette további tevékenységét. Így olyan alapvető funkciókat nem tud betölteni az egyesület, melyeket más szervezetek sem tudnak ellátni.
Ennek eredményeképpen a kulturális szféra egyik meghatározó intézményének fennmaradása kilátástalanná válik.
A Stúdió az elmúlt négy évben működési költségeit a minimumra szorította vissza.
Idén a minisztérium által folyósított összeg a korábbi ötödére, 1,4 millió forintra csökkent. Ez a döntés 2007 január elsejétől a 350 tagot számláló Fiatal Képzőművészek Stúdióját működésének* felfüggesztésére vagy megszüntetésére kényszeríti. (*szakmai tevékenységek, nemzetközi csereprogramok, műtermek, alkotói támogatások, reprezentatív csoportos nemzetközi kiállítások, saját galéria fenntartása, projekt- és kiállítás-befogadó tevékenység, kiadványok, díjak, gyűjtemény, archívum)
A minden előzetes egyeztetések nélkül született intézkedés a Stúdiót kész helyzet elé állította. Megkerestük az akkori minisztert, Bozóky Andrást, hogy vázolja fel a kulturális tárca szándékait, elképzeléseit a képzőművészet támogatásának átstrukturálásáról a megvonások miatt előállt helyzetben. Dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár szakmailag tájékozatlan válaszlevelében azonban olyan intézményekhez irányított (Nemzeti Kulturális Alap, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány), melyek egyike sem foglalkozik működési támogatással, kizárólag programfinanszírozással.
Az állami szféra kivonulását a kultúra működésének támogatásából nem követik olyan intézkedések, amelyek lehetővé tennék a magánszféra eredményesebb megjelenését a kortárs képzőművészet finanszírozásában. A magántőke bevonását semmilyen jogi vagy adóügyi kedvezmény nem segíti, és amíg az állam nem változtat ezen, addig a magánszektornak semmilyen érdeke sem fűződik a kortárs képzőművészet mecenatúrájához.
Mivel megkeresésünkre érdemi válasz nem érkezett, a Stúdió folytatva országos érdeklődésre is számot tartó szakmai beszélgetéssorozatát (eddigi témák: a Műcsarnok igazgatójának megválasztása, Derkovits ösztöndíj, művészeti és vizuális oktatás), nyilvános egyeztetésre invitálja Dr. Schneider Mártát, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkárát.
Időpont: 2006. szeptember 20. 18-óra.
Helyszín: Fiatal Képzőművészek Stúdiója, Rottenbiller utca 35.
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


