A 75 képbõl álló bemutatót Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter nyitotta meg, és beszédet mondott Juan Salazar Sancisi, Ecuador, valamint José Augusto Lindgren Alves, Brazília magyarországi nagykövete.
Persányi Miklós a beszédben elmondta, magyar fotográfus még nem tért haza ilyen különleges élményekkel a világ egyik legegzotikusabb tájáról. Hozzátette: a művész segítségével megismerhetõek a régi, változatos kultúrák, miközben szembe kell nézni a globalizált világ nyújtotta egyformasággal.
Kifejtette: az európaiak sok mindent tanulhatnának ezektõl a népektõl, például azt, hogy csak a szükséges mennyiséget használják fel a természet erõforrásaiból.
Az ecuadori nagykövet is méltatta a kiállítást. Elmondta: a fotóművész érzékenységrõl tesz tanúbizonyságot munkájában, és közvetíti a helyiek hangulatát. „Nem csak csodálatos fényképész, hanem az indiánok barátja" - tette hozzá Brazília magyarországi nagykövete.
Lóránt Attila öt éve kezdte fotózni a messzi földrészek õslakóit és a távoli kultúrákat. Alapítója az Eltűnõfélben Lévõ Kultúrák Egyesületnek, amelynek célja, hogy megörökítse olyan népek és törzsek életét, amelyek a globalizáció hatására elhagyják természetes környezetüket, feladják gyökereiket.
A kiállítással egy idõben jelent meg a fotóművész Indiánok az Amazonas mentén és az Andokban címû könyve is, amelyben számos, dél-amerikai indián nép még élõ, sokszínû hagyományait megörökítõ teljes fotósorozat és úti beszámoló olvasható.
A kiállítást október 30-ig tekinthetik meg az érdeklõdõk.
(MTI-Panoráma)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |