ART-EX 2001–2005 Magyarországi Napok és az ART EX 2004 Nemzetközi Festő Szimpózium kiállításai
A 2004-es évfolyamra az év augusztusában került sor Králíkyban (Csehország) és Ladek-Zdrójban (Lengyelország), tíz festő részvételével (a nyugati vendégek ezúttal Németországból érkeztek). Az ottani kiállítások után az alkotások Csehország, Lengyelország és Szlovákia több városában bemutatásra kerültek, még magyarországi premierjük előtt.
A kiállításokhoz kapcsolódó szimpózium a nemzetközi kulturális tapasztalatcserét és a személyes kapcsolatok kialakulását kívánja elősegíteni magyar civil képzőművészeti szervezetek meghívásával, valamint az ART-EX 2004-es Festő Szimpózium alkotóinak és kurátorainak, továbbá a 2001–2005 közötti ART-EX szimpóziumok magyarországi alkotóinak részvételével.
Az eseménysorozat minden programja nyitott és ingyenes.
November 9-én 18 órától:
Az ART-EX 2001–2005 Magyarországi Napok és ART-EX 2004 Nemzetközi Festő Szimpózium közös kiállításának ünnepélyes megnyitója.A kiállító művészek:
Andrzej Klimczak – Dobrzaniecki (Lengyelország), Lech Twardovski (Lengyelország), Rastislav Poboda (Szlovákia), Maroą Rovňák (Szlovákia), Markéta Fialová – ©afáriková (Csehország), Dominik Mareą (Csehország), Stephan Popella (Németország), Magyarosi Éva (Magyarország), T.Horváth Éva (Magyarország), Lukács József (Magyarország), Kalmár János (Magyarország), Alföldi László (Magyarország)
Helyszín:
Újlipótvárosi Klub–Galéria, 1136 Budapest, Tátra utca 20/b (Nyitvatartás: november 25-ig, hétköznap 14–20)
November 10-én 16 órától:
Rastislav Poboda és Maroą Rovňák, valamint az ART-EX Nemzetközi Képzőművészeti Szimpózium kiállításának megnyitója a Szlovák Intézetben (1088 Budapest, Rákóczi út 15.), majd vetített előadás az ART-EX 2001 és 2005 között megvalósult munkáiról, tapasztalatairól, utána beszélgetés.
November 11-én a Cseh Centrumban:
16 órától:
Markéta Fialová – ©afáriková és Dominik Mareą, valamint az ART-EX Nemzetközi Képzőművészeti Szimpózium kiállításának megnyitója a Cseh Centrumban.
Köszöntőt mond:
Gál Jenő, a Cseh Centrum igazgatója
A művészeket bemutatja:
Ivo Pěcháček, a Králíky-i Városi Múzeum igazgatója
Közreműködik: Róbert György blockflőtén
17 órától:
Vetített előadás a magyar civil képzőművészeti szervezetek rendszerváltás előtti és utáni működéséről és jövőbeni kilátásairól
Előadó:
Novotny Tihamér művészettörténész, művészeti író
18 órától:
Beszélgetés az előadás témájáról a meghívott vendégekkel
A kiállítás november 25-ig tekinthető meg.
November 22-én 17 órától:
Andrzej Klimczak – Dobrzaniecki és Lech Twardovski, valamint az ART-EX Nemzetközi Képzőművészeti Szimpózium kiállításának megnyitója a Lengyel Intézetben (1065 Budapest, Nagymező utca 15.)
November 27-én 10–22 óráig:
Az ART-EX 2001–2005 Magyarországi Napok és ART-EX 2004 Nemzetközi Festő Szimpózium kiállításainak egy helyszínen történő bemutatása, előadás a 2001 és 2005 között megrendezett ART-EX szimpóziumokról, végül záró koncert a Tálea együttes reneszánsz műsorával.
Helyszín:
2040 Budaörs, Clamentisz L. utca 22.
A kiállítás december 4-ig tekinthető meg.
A rendezvényt a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja.Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |