Balmazújvároson nyílik kiállítás Munkácsy Mihály képeiből
Dátum: 2017. október 6., péntek, 20:50

Munkácsy Balmazújvároson címmel nyílik kiállítás Pákh Imre magángyűjtő Munkácsy-kollekciójából november 2-án a balmazújvárosi Semsey-kastélyban.

A világ második legnagyobb Munkácsy-gyűjteményét birtokló Pákh Imre a kiállítás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy folyamatosan gyarapodó kollekcióját 2005 óta már 33 kiállításon mutatta be Magyarországon és külföldön, így több mint kétmillió ember ismerkedhetett meg Munkács Mihály művészetével.

A műgyűjtő hangsúlyozta: felismerték, hogy "a jó kultúrára nem csak a fővárosban van igény", hozzátette azonban azt is, hogy a gyönyörűen felújított Semsey-kastély Magyarország egyik legjobb kiállítóhelye, amely jól illik Munkácsy művészetéhez.

Mint felidézte, az akkor harminc Munkácsy-festményt tartalmazó kollekciója 2005-ben a közeli Debrecenben már bemutatkozott, ám azóta a gyűjtemény több mint ötvendarabosra bővült, így a balmazújvárosi közönség egy még bővebb anyaggal találkozhat.

Pákh Imre elárulta, a Semsey-kastélyban egy négy napja megvásárolt Munkácsy-képet is kiállítanak.

Az MTI kérdésére a műgyűjtő elmondta: a Franciaországban festett és Magyarországon sosem járt kislányportré egy franciaországi aukciós háznál bukkant fel, és egy online árverésen sikerült megszerezni.

Boros Judit művészettörténész kiemelte, hogy a Semsey-kastélyban méltó helyen válhat láthatóvá a gyűjtemény.

A kastélyt építtető Semsey Andor és a fiatal Munkácsy akár találkozhattak is, hiszen egy időben éltek Pesten - vetette fel.

Pákh Imre gyűjteménye jól lefedi Munkácsy életművét a korai munkáktól a bibliai témájú festményeken és polgári életképeken át az ikonikus képekig - emelte ki Boros Judit.

Veres Margit, Balmazújváros polgármestere és Tiba István, a térség országgyűlési képviselője emlékeztettek arra, hogy a Semsey-kastély 2015 óta ad otthont magas színvonalú kiállításoknak, és reményüket fejezték ki, hogy a 2018. február 1-jéig nyitva tartó Munkácsy-tárlatra sokan látogatnak majd el a hajdúsági városba.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ