Szombathelyen mutatják be Schrammel Imre életművét
Dátum: 2019. november 25., hétfő, 7:04

A szombathelyi múzeumi negyed tervéhez igazodva a volt Éva-malomban helyezik el Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész, a nemzet művésze életművét, melyet az alkotó szülővárosának ajánlott fel.

Az állandó kiállítás céljára kiszemelt, a helyiek által Éva-malomként ismert műemléki épület felújítása 280 millió forintos európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósul meg, a közbeszerzési eljárást lefolytatva november 10-én megkötötték a szerződést a kivitelezővel - közölte az MTI-vel a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője.

Kéner Balázs hozzáfűzte: a kivitelezési munkálatok a szerződés szerint egy évig tartanak majd, a projekt célja hogy méltó körülményeket teremtsen a gyűjtemény elhelyezéséhez és bemutatásához.

A közlemény szerint a Szombathelyi Képtár, az ISEUM és a Schrammel gyűjteménynek helyet adó Éva-malom a fejlesztést követően összekapcsolódó turisztikai attrakciót jelent majd, ezt jelzi az ISEUM és az Éva-malom közötti kerítés megbontása, az épületek közötti átjárhatóság megteremtése.

A tervek szerint a Schrammel-gyűjtemény megtekintésére érkező látogatókat az ISEUM épületében fogadják, ott válthatnak majd jegyet az állandó kiállításra. Az egykori Éva-malom épületébe új főbejáraton keresztül érkeznek a látogatók.

Az épület homlokzatán a legszembetűnőbb változás az lesz, hogy a korábbi főbejárat műmárvány burkolatát lebontják, helyette egyedi, kézzel készített darabokból téglafalat építenek. A szakemberek szerint az új homlokzat mind az eredeti műemléki épület stílusába, mind a városképbe jobban illeszkedik majd.

Hangsúlyozták, hogy a fejlesztés az épület külső és belső felújításával, kiállítóterek létrehozásával teremti meg a feltételeket az életmű bemutatására, a kiállítóterek mellett, azokhoz kapcsolódva kialakítanak egy műhelyt és egy megfelelő méretű raktárt is. A kiállítótérben speciális világítási rendszert szerelnek fel.

Októberben jelentették be, hogy 1,4 milliárd forintos beruházással megkezdődik a Szombathelyi Képtár felújítása is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ Bármiben hiszel is, meghalsz, de ha semmiben sem hiszel, már élő halott vagy."
Kertész Imre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ