Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Fajó János munkáiból nyílik kiállítás az Ybl Budai Kreatív Házban
Dátum: 2020. február 6., csütörtök, 19:15
Fajó János (1937-2018) Kossuth-díjas képzőművész hagyatékából nyílik ingyenes kiállítás csütörtökön Budapesten, az Ybl Budai Kreatív Házban.
A Gép forog... című kiállításon az ismétléssel kialakuló kompozíciók a vonalak, formák és elemek fokozatos elforgatásával létrejövő alkotások egy másik dimenzióba repítik a látogatókat. Fajó János, akit méltán neveznek Kassák Lajos szellemi örökösének, a magyar konstruktív geometrikus művészet egyik legfontosabb képviselője volt - közölték a szervezők az MTI-vel. A közlemény szerint Fajó János formai kísérletei grafikai munkák, szitanyomatok, festmények, fali objektek és szobrok formájában maradtak ránk. Festészete és szobrászata szorosan kapcsolódik egymáshoz, szobrai azt a hatást keltik, mintha egy-egy festménye kelt volna életre a térben. A művész több évtizeden át kutatta az empirikus és geometriai jelenségeket, ismétlődő elemekből álló struktúrákkal és azok variációival foglalkozott. Mint írják, a geometrikus tradíciók és a konstruktivizmus elvei alapozták meg munkásságát, de hatással volt rá az op-art, a minimal art és az "új geometria" is. Fajó János alkotásai optimizmust sugároznak, a letisztult, derűs színek és a pontosan megszerkesztett vonások igazi összhangot teremtenek, miközben szabad asszociációra buzdítják a nézőt. A közlemény szerint a művész több külföldi kiállításon is részt vett, alkotásait Magyarországon a Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum, a MODEM és a Kassák Lajos-emlékmúzeum, valamint több vidéki múzeum őrzi, azonban számos alkotása olyan neves külföldi gyűjteményekben található meg, mint például a bécsi Albertina, a grazi Neue Galerie am Landesmuzeum, a zürichi Museum Haus Konstruktiv, a bázeli Das Progressive Kunst Museum vagy a moszkvai Moderne Museum. A tárlat megnyitóján beszédet mond Sárvári Zita kurátor és Hajós Ágnes, a művész özvegye. A kiállítás március 8-ig ingyenesen tekinthető meg az Ybl Budai Kreatív Házban. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét."
Gróf Széchenyi István
|
|