Nagy Gábor, a magyar kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakjának mintegy háromszázötven alkotásából - festményekből, grafikákból és szobrokból - nyílik életmű-kiállítás Átkelés címmel szombaton a szegedi Reök-palotában.
Nátyi Róbert, a kiállítás kurátora a tárlat pénteki sajtóbejárásán elmondta, Nagy Gábor munkái ismertek a szegedi közönség előtt, hiszen állandó résztvevője a Nyári Tárlatoknak, a Táblaképfestészeti Biennáléknak, valamint a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, utóbbin munkáit 2007-ben Tornyai-plakettel is díjazták.
Emellett erős a kötődése a térséghez, hiszen egyik alapítója a Csongrádi művésztelepnek, ahol tanítványaival - csaknem négy évtizeden át oktatott egykori iskolájában, a Képzőművészeti Egyetemen - rendszeres vendég volt - közölte a művészettörténész.
A szecessziós palota két szintjén január 3-ig megtekinthető tárlat igyekszik átfogó képet nyújtani a művész minden korszakáról, a bemutatott alkotások között éppúgy szerepelnek az 1960-as évek második feléből származó munkák mint idén készült festmények - tudatta a szakember.
Nagy Gábort sokszínű alkotói attitűd jellemzi: készít rajzokat, grafikákat, festményeket és kisplasztikákat. Bizonyos formai elemek - mint a szárnyas figurák vagy angyalok - azonban rendre, akár évtizedeken átnyúlva megjelennek munkáin, de visszaköszönnek a képeken a Tisza, az ártér, az alföldi világ motívumai is - hangsúlyozta Nátyi Róbert.
A tárlatot egyfajta kronologikus sorrend alapján épül föl, de az első szinten elsősorban rajzokkal, grafikákkal, a másodikon pedig inkább a 2010-es években készült olajképekkel találkozhat a közönség a kiállítótérben szellősen elhelyezett szobrok mellett - közölte a kurátor.
Nagy Gábor úgy fogalmazott, különleges feladat kívülről, új nézőpontból visszatekinteni négy-öt évtized munkáira. A kiállítás anyagát igyekezett úgy összeállítani, hogy bepillantást adjon munkásságának minden korszakába, a kép azonban nem lett arányos, mivel az évek során sok alkotása került külföldre, s ezek közül jó néhány a járvány miatt nehezen mozdítható.
Mint mondta, alkotásaival mindig a műfajok határterületein működő megoldásokat kutatta, a konkrét látvány és az absztrakció közötti határvonal az, ami a mai napig érdekli és izgatja.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |