Reigl Judit, Fajó Imre, Lakner László és Sarkadi Péter alkotásai a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján
Dátum: 2020. november 5., csütörtök, 12:09

Háború utáni és kortárs magyar alkotásokra, köztük Reigl Judit, Fajó Imre, Lakner László és Sarkadi Péter kulcsműveire is lehet licitálni a Virág Judit Galéria november 15-i árverésén.

Reigl Judit, az egyik legsikeresebb magyar származású kortárs művész 2020 nyarán hunyt el Franciaországban. Művei a világ legfontosabb múzeumainak, köztük a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a Metropolitan, a Guggenheim Múzeum és a londoni Tate Modern gyűjteményének részei. Az aukción 15 millió forintos kikiáltási árról induló, Gomolygás, Csavarás, Oszlop, Fény című alkotásának párdarabjai a Centre Pompidouban és a Musée d Art Modern de la Ville de Paris-ban találhatóak - írja a galéria keddi közleménye.

Lakner László a Kulturális Kapcsolatok Intézetében rendezett 1969-es önálló kiállításának központi darabjai közé tartozott egy Rózsák (1969) című, huszonöt darabból álló festménysorozata. Mindegyik festményen ugyanaz a stilizált, ugyanakkor rendkívül érzékien megfestett rózsaforma ismétlődött, megidézve az amerikai pop art, főképp Andy Warhol mechanikus sokszorosításon alapuló képalkotási eljárását. A sorozatot először egy kölni galéria vásárolta meg, majd egy magyarországi műgyűjtőhöz került, aki részleteiben értékesítette. Az aukción a rózsasorozat négy képtáblából álló változatára lehet licitálni, 12 millió forintos kikiáltási árról indulva.

Ugyanerről az árról indul Keserü Ilona jutavászonból készült Cérnás című műve. A hatvanas évek végén egyre több festőművész kezdett el kísérletezni a művészeti ágak és technikák összemosásával. Keserü Ilona az elsők között fordult a varráshoz, ennek az időszaknak egyik kulcsműve a Cérnás, amely monumentális méretével már-már minimalista hatást kelt - fogalmaz a közlemény.

Az árverésen szerepel Fajó János 1968-ban készített Kék ölelés című festménye, amely a tér kérdésével és a síkok egymásba játszásával foglalkozik, a legelemibb formákat, a háromszöget és négyzetet variálva. Szintén a geometria, valamint az érzelmek a meghatározó strukturáló elemek Nádler István 1977-ben készült Gyász II. című festményén. Az ekkoriban készült sorozatai - feltehetően édesapja elvesztése hatására - más-más módon, de a gyász, a veszteség témáját járják körül, fokozottan a színek segítségével.

A kiemelt tételek közé tartozik még Sarkadi Péter Ars Poetica, "Jaj cica..." című képe, amely a pop art stílusjegyeit, reklámkliséket, a nagyvárosi folklór szubkultúráját és a televízióból ismert használati tárgyakat ötvözi. Fontos alkotás Konkoly Gyula a Második világháború című műve, amelynek rendkívül gazdag felületén szertelenül rendelődnek egymás mellé a második világháború és az azt követő időszak pillanatképei.

Az árverést november 15-én tartják a Budapest Kongresszusi Központban, de a galéria saját internetes felületén élőben is követhető lesz. A 114 tételből álló kiállítást 14-ig ingyenesen lehet megtekinteni a Virág Judit Galériában - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében. "
Edgar Allan Poe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ