Hétfő délután vesznek végső búcsút Sipos László festőművésztől Kolozsváron
Dátum: 2022. agusztus 8., hétfő, 16:57

Hétfő délután vesznek végső búcsút Sipos Lászlótól, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett erdélyi festőművésztől, grafikustól, a kolozsvári iskola képviselőjétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától Kolozsváron Házsongárdi temetőben - tájékoztatta a MMA az MTI-t hétfőn.

A 79 éves korában elhunyt Sipos Lászlót az MMA és a Carola Egyesület - melynek egyik alapító tagja volt - is saját halottjának tekinti. A művészt Vargha Mihály, az MMA rendes tagja, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója búcsúztatja - közölték.

Sipos Lászlót augusztus 2-án érte a halál. A művész 1943. július 23-án született Kolozsváron. 1957 és 1962 között képzőművészeti középiskolába, 1964 és 1970 között a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolába járt, ahol Földes László esztéta és Bretter György filozófus voltak a mesterei. 1970-től a Tordai Üveggyár szakiskolájában tanított rajzot 1975-ig, majd a Tordai 6-os számú elemi iskola tanára lett (1980-ig), ezt követően tíz évig a Tordai Gyerekklub tanáraként tevékenykedett. 1990-től a kolozsvári Helikon irodalmi művészeti folyóirat grafikusaként dolgozott, majd 1992-től szabadúszó művész volt.

Sokoldalú művészként készített táblaképeket, könyvillusztrációkat és fedőlapokat - több mint 70 könyvet és kiadványt illusztrált rajzaival -, tervezett díszletet is. Számos erdélyi városban volt kiállítása, ahol műveinek egy része is megtalálható. Művészetére leginkább a hagyományos nagybányai stílus a jellemző, de gyakran kísérletezett más formai megoldásokkal is.

Munkásságát több alkalommal is díjazták: 2004-ben Szolnay Sándor-díjat, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díját kapta, 2017-ben a kolozsvári Barabás Miklós Céh festészeti díjában részesült. 1999-ben Makói Művésztelep díját, 2008-ban Makói Művésztelep különdíját, 2003-ban Makó Város Díjat kapott. 2005-ben Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címben, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerésben részesült.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ