Átadták a 2022-es Barcsay-díjakat; az elismerések ünnepélyes átadása keretében nyílt meg a három díjazott, Krizbai Gergely Krizbo képzőművész, M. Kiss Márti és Szabó Franciska festőművészek kiállítása csütörtökön a szentendrei ÚjMűhely Galériában.
A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésben tartott díjátadón és kiállításmegnyitón Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője egyebek mellett arról beszélt, hogy Barcsay hatalmas életművének két fundamentuma volt: progresszív festői tevékenysége és a művészeti anatómiával összefüggő munkássága. Művészeti anatómiája 1953-ban jelent meg először Magyarországon, így idén ünnepeljük 70. évfordulóját - tette hozzá az államtitkár.
Vitályos Eszter felidézte, hogy a festő halála után húga, Barcsay Erzsébet indította el az első kezdeményezést, a későbbi Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány egyik fontos célja pedig az életmű gondozása, valamint a tehetség felismerése, a tehetséggondozás és a tehetségek segítése. Az alapítvány működtetésének motorja a Kónya házaspár, Kónya Márta és Kónya Ferenc, a kuratórium évente három díjat ítélhet oda, az ünnepélyes a díjátadót mindig Barcsay Jenő születésnapja, január 14-e körüli időpontban tartják - emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve, hogy a 2022-es év díjazottjait csaknem harminc pályázó közül választották ki, s "nagy öröm, hogy ezúttal az egyik díjazott határon túli magyar művész, a felvidéki M. Kiss Márti festőművész személyében".
Feledy Balázs művészeti író, a kuratórium elnöke Barcsay Jenőre emlékezve arra hívta fel a figyelmet, hogy kevés szó esik arról, milyen fontos volt számára az erdélyisége. Mint emlékeztetett, Barcsay a Mezőségben született, amelynek fontos szerep jutott az egész erdélyi kultúrában és művészetben.
A kuratórium elnöke a fiatal díjazottakról szólva hangsúlyozta: Barcsay szellemiségét semmiképpen sem formai elemekként ítélik meg, döntéseikben annak tág értelmezése nyilvánul meg.
A fiatalok díjazottakat bemutatva egyebek mellett arról beszélt, hogy M. Kiss Márti és Szabó Franciska mindketten látványalapú festők, akik természetesen elszakadnak a valóságtól, mégis számukra nagyon fontos kapaszkodó. Míg M. Kiss Márti benne él a természetben és igazi organikus festő, addig Szabó Franciska számára a művészettörténeti hagyományok fontossága mutatkozik meg, s képei igazolják, hogy nem lefesteni kell valamit, hanem megfesteni. Krizbai Gergely Krizbo festő és grafikus igazi szentendrei művész, akit gyökerei a városhoz kötnek. A kiállításon a Széthulló világok között című ironikus-groteszk sorozatából látni remek munkákat többek között, videójával pedig beavat a műkészítés rejtelmeibe.
A Barcsay-díjat már végzett, fiatal, 35 év alatti képzőművészek nyerhetik el. 2006-tól a Barcsay-díj hagyományát a jogörökös Kónya házaspár vitte tovább a Szentendrén alapított Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvánnyal. Az alapítvány pályázatára jelentkező fiatal művészek munkáit a kuratórium tagjai - Aknay János, Bereznai Péter, Baksai József képzőművészek, valamint Kónya Ferenc és Feledy Balázs - bírálják el.
A díjakat Kónya Ferenc adta át, a tárlat március 3-ig látható a szentendrei ÚjMűhely Galériában a Fő téren.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |