Kalmár Márton szobrászművész életművét bemutató kiállítás nyílik a szegedi Reök-palotában
Dátum: 2025. március 14., péntek, 6:56

Kalmár Márton életművét bemutató kiállítás nyílik pénteken a szegedi Reök-palotában, a tárlaton a tavaly decemberben elhunyt szobrászművész több mint száz alkotása látható - közölte Nátyi Róbert kurátor csütörtökön a helyszínen.

A tárlat anyagát bemutató sajtóbejáráson a művészettörténész elmondta, Kalmár Márton a 20. századi dél-alföldi szobrászat egyik meghatározó alakja volt, és emellett művészek generációi nőttek föl a keze alatt.

A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola legelső osztályában végzett Tápai Antal tanítványaként, majd a főiskolán Pátzay Pál volt a mestere. Ezután egykori középiskolájában tanított, hosszú évekig művészeti vezetőként irányította az intézményt - tudatta a szakember.

A tárlat anyaga jól bemutatja, milyen szobrászi attitűd jellemezte Kalmár Mártont. Művészetét meghatározta az évszázados tradíciók alapján elsajátított szakmai alap, műveit nézve azonban kitűnik, hogy a szobrok nem készülhettek máskor csak az 1980-as, 1990-es években és az ezredfordulón. Munkásságában nagyon szorosan összekapcsolódik ugyanakkor a művészi és a tanári életmű - hangsúlyozta Nátyi Róbert.

A május 4-ig látogatható emléktárlat az eddigi legnagyobb kiállítás Kalmár Márton műveiből. A 60. születésnapja alkalmából Fritz Mihállyal közös kiállításukon mintegy harminc szobrát mutatták be. A Reök-palota első emeleti termeiben most 59 szobra, kisplasztikája látható, melyet az elsősorban korai időszakát jellemző érmek egészítenek ki. Emellett a nagyközönség által kevésbé ismert rajzai, festményei is láthatók- közölte a szakember.

A művész 2008 tavaszán súlyos közúti balesetet szenvedett, amelyből hosszabb idő után épült fel. Ezután újra alkotni kezdett, és a szobrok mellett rajzokat, festményeket készített, melyeken az őt körülvevő világ apró részleteit örökítette meg. A tárlaton bemutatott szobrok többsége portré, anyaguk fa, kő és bronz. A látogatók számára Kalmár Márton köztéri alkotásai közül néhányat fotókon mutatnak be, öt műnek pedig a gipszváltozata látható.

Az emléktárlat felhívja a figyelmet Kalmár Márton munkásságára és talán hozzájárul ahhoz, hogy elkészülhessen életművének művészettörténészi feldolgozása - hangsúlyozta Nátyi Róbert. Hozzátette: a kiállítás alkalmat teremt arra is, hogy a szobrász kisplasztikái közül néhány bekerüljön a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe, amelynek egyik fontos feladata a helyi képzőművészeti alkotások megőrzése.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Azt hiszem, az Isten azért alkotta meg az embert, mert csalódott a majomban."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ