Az 1980-90-es évek erdélyi kísérleti művészetébe nyújt betekintést 27 alkotó és mesterük, a marosvásárhelyi képzőművész és művészetpedagógus, Nagy Pál munkáin és művészetpedagógiai módszerein keresztül a Műcsarnokban péntektől látható tárlat.
A szervezők pénteki közleménye szerint az "Experimentum. Nagy Pál és tanítványai" című kiállítás elsőként mutatja be a marosvásárhelyi képzőművészeti líceum oktatójának művészetét Magyarországon, azzal a céllal, hogy művészetpedagógiai jelentőségét is körül járja.
Felidézték, hogy az 1980-as években a totalitárius Ceauşescu-rendszerrel és hivatalos ideológiájával szemben létrejött az erdélyi fiatal magyar művészeknek egy olyan csoportja, amely a nyugati képzőművészetben akkor már elismert kísérleti alapú művészeti törekvéseket valósított meg, és művészeti szempontból megelőlegezte a rendszerváltást.
Mint írták, Nagy Pál művészetpedagógiai tevékenysége komoly hatással volt az erdélyi képzőművészet korszakváltó fiatal művészeire.
A kiállításon szereplő, Nagy Pál alkotói műhelyéhez kötődő erdélyi magyar alkotók az elnyomás és a társadalmi korlátok ellenére, mesterük szemléletének szellemében a szabad kifejezés és a művészeti diskurzus új formáit keresték. A tárlaton grafikai és festészeti kísérleteken túl akciók és performanszok fotódokumentumai, kísérleti fotók, mail art munkák, videó, animáció és installációk szerepelnek.
Nagy Pál 1979. június 19-én, máig tisztázatlan körülmények között, feleségével együtt autóbalesetben halt meg. Munkásságában egy olyan tevékenység rajzolódik ki, amelyben az autonóm művészeti gyakorlat elválaszthatatlanul összefonódik a művészetpedagógiai felelősséggel. Személyére, értékrendjére a tanítványainak munkáival együtt emlékezik a június 15-ig látogatható kiállítás, melynek kurátora Garami Gréta - áll az összegzésben.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


