Árnyék nélkül címmel nyílik kiállítás Czimra Gyula festőművész különleges életművéből a Magyar Nemzeti Galériában pénteken.
"Egy olyan kiállításon állunk most, amire nagyon régóta vártunk" - mondta Petrányi Zsolt, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese a tárlat szerdai sajtóbejárásán. Kiemelte: Czimra Gyula munkássága, főleg késői alkotói korszaka a művészetkedvelők körében részlegesen ugyan ismert, eddig azonban nem volt lehetősége senkinek arra, hogy teljes egészében áttekintse az életművet.
Czimra Gyula egy olyan időszakban élt, amikor a művészettörténetben nagyon sok változás zajlott le, és műveinek egymás mellé helyezésével ez nagyon jól nyomonkövethető. Ezen túlmenően a kiállítás bemutatja azt is, hogy ezek hogyan hatottak nemcsak az egyetemes művészettörténetre, de az alkotó munkásságára egyaránt - mondta Petrányi Zsolt. Hozzátette: Kolozsváry Marianna művészettörténész, a tárlat kurátora négy éven át dolgozott a kiállítás létrehozásán, valamint a kutatásából készült nagyszabású és hiánypótló katalógus összeállításán.
A kiállítás az életmű csaknem felét, festményeket, szobrokat, grafikákat és gobelineket, a művész mintegy 180 alkotását mutatja be - mondta el Kolozsváry Marianna.
Czimra Gyula (1901-1966) műszaki rajzolóként dolgozott, mellette az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamára járt. 1923-tól Párizsban élt, Lucien Simon műtermében tanult, 1926-ban a párizsi Galerie Zodiaque rendezte meg első önálló kiállítását. Franciaországi tanulmányútját nagybányai és szentendrei tartózkodás követte, majd 1934-ben feleségével együtt Rákoshegyen telepedett le, és itt élt 32 éven át, egészen élete végéig. A negyvenes évek második felétől haláláig szinte teljes visszavonultságban festett, kiállításokon nem szerepelt, életében egyetlen tárlatát 1964-ben Rákosligeten rendezte meg az ottani művészetbarát kör.
Önkritikus volt, nagyon sok alkotását megsemmisítette vagy átfestette, ezért életműve alig négyszáz darabot számlál. Alkotásainak zömét az 1920-1930-as és az 1950-1960-as években készítette, életművének nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő részét életének utolsó tíz évében hozta létre.
A kiállítás hat szekcióban mutatja be az életművet. Az első egység az 1924 és 1928 közötti évekre fókuszál, amikor Czimra Párizsban és Barbizonban dolgozott barátaival, Paizs Goebel Jenő, Jeges Ernő és Varga Albert festőművészekkel. Ekkor jelent meg festészetében a műterem téma, amelyet később számtalanszor újrafogalmazott.
A második szekció 1929 és 1933 közötti, szentendrei periódusát mutatja be. Ekkor ért be Paul Gauguin Bázelben és Vincent van Gogh Párizsban látott műveinek hatása, képei kiszínesedtek, és a látvány színes egységekre bontott szerkezete határozta meg munkáit. Az 1938 és 1954 közötti években visszavonult a festészettől, Rákoshegyre költözött, kertészkedett, de ugyanakkor sokat rajzolt. Finom rajzai a nagy európai stílusok, mint a reneszánsz, a barokk vagy a realizmus elmélyült ismeretéről tanúskodnak. Az 1955 és 1957 közötti években teremtette meg későbbi nagy stílusának alapjait: a kevés színre redukált, geometrikusan letisztult kompozíciót, valamint a szűkebb otthon csaknem üres képeit.
1960-ig tartó korszaka alatt az életmű legfontosabb művei születtek meg. Az otthon egyre kisebb, de nagyon koncentrált képei, a városlátvány szerkezetére összpontosító ábrázolásai és a csendéletek, enteriőrök.
A tárlat utolsó szekciója azt mutatja be, amikor 1960 és 1965 között Czimra festészete a teljes absztrakció irányába mozdult el. A lakás falaiból színes síkok lettek, az otthon tereiből eltűntek a tárgyak, képei teljesen leegyszerűsödtek.
A Nemzeti Galéria életmű-kiállítása ráirányítja a figyelmet Czimra Gyula különleges művészetére, amelyet a későbbi generációk művészei közül többen, köztük Váli Dezső, Vojnich Erzsébet vagy Károlyi Zsigmond is felfedeztek.
A kiállítás címe egyrészt utal a világos körvonalak által meghatározott kompozíciókra, az illúziót keltő plasztikus formálás hiányára, az árnyéknélküliségre, de utal a művészre is, aki egyenes, tiszta emberként árnyékok nélkül élt, és aki visszafogottsága, és a művészeti élettől való távolmaradása miatt úgy tűnt, mintha árnyékban állna.
A tárlatot magyar és angol nyelven is megjelenő reprezentatív életmű-katalógus kíséri.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

