„Dániel András eddigieknél szűkszavúbb képei az identitás sérülékenységének problémáját járják körül a figurális festészet eszközeivel. A jelenlét és a kívülállás problémája a részvét és a közöny kérdéskörével módosul ezeken a vásznakon. Az eddig különböző méretű, egymás mellé illesztett képpárokra komponált jelenetek helyett most magában álló képfelületeket látunk, s talán ez a technikai-koncepcionális módosulás is erősíti az érzést, hogy ezúttal egy zártabb, elhallgatásaiban is feszültebb világban járunk.

Nyilvánvaló, hogy itt nem áltatnak minket hamis illúziókkal, bár a szórakoztatás jóllátható szándéka megóv a kultúrált galéria látogatóktól idegen kétségbeeséstől. Nehéz eldönteni, Dániel valójában viccel-e. Mindenesetre alkat és hozzáállás kérdése, milyen sikerrel tud meggyőzni arról, hogy SEMMI BAJ."