Sivatagi láncreakció
Dátum: 2006. január 5., csütörtök, 13:34
Tizenkét órán át ugrándozott összeláncolt lábbal Kalifornia egyik sivatagában egy amerikai képzőművész, de nem Guinness-rekorddöntés végett, hanem mert elvesztette a láncot összezáró lakat kulcsát.

A 26 éves Trevor Corneliusien egy elhagyott bányaaknában táborozott, és azért kötözött láncot jó szorosan a csupasz bokái köré, hogy lerajzolja, milyen egy összeláncolt, lelakatolt láb. Mikorra aztán elkészült művével, rádöbbent, hogy elvesztette a kulcsot, és legközelebb csak a 8 kilométerre lévő Baker nevű településen remélhet segítséget.

A láblánctáncos ugrabugra 12 órán át tartott a homokos és sziklás vidéken, mígnem a férfi végre beszökdécselt egy benzinkúthoz a falu határában. Ezután már hamar megérkezett az orvosi segítség, meg a seriff-helyettes megfelelő szerszámokkal, aki aztán a művészt „szabadlábra helyezte".

A férfi bokatája csúnyán felhorzsolódott, de ezt leszámítva, jó állapotban volt a fél napi heavy metál tánctúra után.

Ami a rajzot illeti, Baker seriff-helyettese szerint jó lett: élethűen ábrázolja, hogy miként néz ki egy lánc, amelyet valakinek a lábai köré tekertek.

(MTI-Panoráma)

/A portálon szereplő kép csak illusztráció./

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ A bölcs udvariassága, hogy színleli a középszerűt."
Balázs Tibor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ