Támadás a piszoár ellen
Dátum: 2006. január 5., csütörtök, 14:37
Dadaista esemény a dadaista kiállításon: egy hetvenéves férfi kalapáccsal támadt rá Marcel Duchamp piszoárjára a párizsi Pompidou-központban, és nem is először - tudta meg az AFP a rendőrségtől és a rendezőktől.

A nyilvános vécék férfi szakaszának felszereléséhez tartozó közönséges gyári kerámia piszoár művészettörténeti nevezetesség azóta, hogy Duchamp (1887-1968) 1917-ben „Kút" címmel saját műveként kiállította, bizonyítandó, hogy a köznapi élet bármely tárgya műalkotássá válhat a művész akaratából, aki kiválasztja és kiállítja.

Ezúttal a dadaizmus történetéről rendezett kiállításon mutatták be a párizsi Pompidou-központban, itt rongálta meg a támadó kalapácsa. A műtárgy zománca sérült meg, ezért restaurálásra visszavonták a kiállításról, a kalapácsos embert pedig őrizetbe vették. Hamar kiderült: visszaesőről van szó, 1993-ban már egyszer megkísérelte megrongálni Duchamp művét, amelyet akkor Nimes városában állítottak ki.

A dadaizmusról rendezett kiállítás hétfőn zárja kapuit, eddig csaknem 350 ezer látogató volt kíváncsi az ott kiállított művekre, köztük Duchamp piszoárjára.

Mindenesetre eggyel több, mint kívánatos lett volna.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„Minden piszok, ami nincsen a maga helyén."
Max Planck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ