Az ábrázolás tárgya maga a művészet
Dátum: 2006. január 10., kedd, 12:08
A „kép a képben” kifejezés hallatán a legtöbb embernek a festőállvány előtt dolgozó, modelljére pillantó művész jut az eszébe. Kétségtelen, hogy ennek a képtípusnak az önarcképek és a műterem ábrázolások a leggyakoribb megjelenési formái, a Szépművészeti Múzeum 170 lapból álló tematikus kiállításán azonban számos kevésbé ismert témájú, szokatlan ikonográfiájú mű is szerepel, melyek közös vonása, hogy magáról a művészetről szólnak.
A kiállítás hat tematikus egysége az árnyék körberajzolásának az ábrázolásától a nyilvános kiállításokig vezető utat járja be, elsősorban a múzeum rendkívül gazdag gyűjteményének sokszorosított grafikái közül válogatva. Sok rézkarc és rézmetszet első ízben kerül bemutatásra, de az anyagot néhány magángyűjtőnek és a stuttgarti Staatsgalerie Grafikai Gyűjteményének a kölcsönzése teszi még izgalmasabbá.
Az első csoportba a művészettel kapcsolatos antik történeteket megörökítő lapok kerültek, melyek forrása elsősorban idősebb Plinius Természetrajza. Nála olvashatunk a kedvesének árnyképét körülrajzoló korinthoszi fazekas leányáról, és az ókor híres festőiről Apellészről és Zeuxiszról. Salvator Rosa 1662-ben készített nagyszerű rézkarcán az öntudatos Apellést ábrázolta, aki művészeti kérdésekben még Nagy Sándort is hallgatásra intette. Az ókorban Minervát tartották a művészetek legfőbb patrónusának: számos metszeten láthatjuk, amint megvédi a művészetet a rá leselkedő ellenségektől, így a tudatlanságtól és az irigységtől.
Ez utóbbi ábrázolási típus már átvezet a következő témakörhöz, amely a művészet-allegóriákat tekinti át. Az allegóriák nagyon változatosak lehetnek: a Festészet egyszerű megszemélyesítésétől a bonyolult elméleti kérdések vizuális kifejezésig, amit a kiállításon Pietro Testa 1640 táján készített rézkarcai példáznak.
A harmadik tematikus egység a Madonnát festő Szent Lukács ábrázolásokkal a kereszténység eszmerendszeréhez kapcsolódik. A középkortól Lukácsot tekintették a festők védőszentjének, mivel a legenda szerint ő festette az első Madonna-képet. Lukácsot legtöbbször festőállvány előtt, műtermi környezetben örökítették meg, és a jelenetet számos realista, zsánerszerű elemmel gazdagították. Külön csoportot alkotnak a művészi mesterség elsajátítását bemutató műhely és akadémia-ábrázolások. A céhes eredetű műhelygyakorlatot a 16. század végétől az elméleti tudásra egyre nagyobb hangsúlyt fektető akadémiai oktatás váltotta fel. A metszetek jól tükrözik, milyen nagy fontosságot tulajdonítottak az antik szobrok tanulmányozásának.
A legváltozatosabb tematikus csoportot a művészportrék alkotják. Ide tartoznak mindenek előtt azok az önarcképek, amelyeken a művész saját magát ábrázolja munka közben, vagy felmutatja egy már elkészült, fontosnak tartott alkotását. A művész és modell téma eltérő felfogását többek között Rembrandt és Picasso képviseli. A kiállítás utolsó része a műteremből kikerülő kép sorsával, a művész és közönség viszonyával foglalkozik.
A képek utcai árusításának szokását 17. századi itáliai rajzokon és metszeteken figyelhetjük meg. A 18. századi műkereskedelem világába Watteau utolsó festményének – Gersaint műkereskedő cégérének – metszetváltozata enged bepillantást.
A Szépművészeti Múzeum története szempontjából különösen fontos Háry Gyula akvarell-sorozata, amely az Esterházy Képtár festményeinek az elrendezését mutatja 1865–1904 között, a múzeum felépülése előtt a Tudományos Akadémia Képtárában A műalkotások befogadásának nehézségét talán senki sem ábrázolta több humorral, mint Honoré Daumier, kinek litográfiáiból különösen gazdag anyag szerepel a kiállításon.
A kiállítás 2005. december 1tól- 2006 március 27-ig látható.
A megjelenített kép: Honoré Daumier
Műteremről műteremre, 1862 litográfia
A kiállítás hat tematikus egysége az árnyék körberajzolásának az ábrázolásától a nyilvános kiállításokig vezető utat járja be, elsősorban a múzeum rendkívül gazdag gyűjteményének sokszorosított grafikái közül válogatva. Sok rézkarc és rézmetszet első ízben kerül bemutatásra, de az anyagot néhány magángyűjtőnek és a stuttgarti Staatsgalerie Grafikai Gyűjteményének a kölcsönzése teszi még izgalmasabbá.
Az első csoportba a művészettel kapcsolatos antik történeteket megörökítő lapok kerültek, melyek forrása elsősorban idősebb Plinius Természetrajza. Nála olvashatunk a kedvesének árnyképét körülrajzoló korinthoszi fazekas leányáról, és az ókor híres festőiről Apellészről és Zeuxiszról. Salvator Rosa 1662-ben készített nagyszerű rézkarcán az öntudatos Apellést ábrázolta, aki művészeti kérdésekben még Nagy Sándort is hallgatásra intette. Az ókorban Minervát tartották a művészetek legfőbb patrónusának: számos metszeten láthatjuk, amint megvédi a művészetet a rá leselkedő ellenségektől, így a tudatlanságtól és az irigységtől.
Ez utóbbi ábrázolási típus már átvezet a következő témakörhöz, amely a művészet-allegóriákat tekinti át. Az allegóriák nagyon változatosak lehetnek: a Festészet egyszerű megszemélyesítésétől a bonyolult elméleti kérdések vizuális kifejezésig, amit a kiállításon Pietro Testa 1640 táján készített rézkarcai példáznak.
A harmadik tematikus egység a Madonnát festő Szent Lukács ábrázolásokkal a kereszténység eszmerendszeréhez kapcsolódik. A középkortól Lukácsot tekintették a festők védőszentjének, mivel a legenda szerint ő festette az első Madonna-képet. Lukácsot legtöbbször festőállvány előtt, műtermi környezetben örökítették meg, és a jelenetet számos realista, zsánerszerű elemmel gazdagították. Külön csoportot alkotnak a művészi mesterség elsajátítását bemutató műhely és akadémia-ábrázolások. A céhes eredetű műhelygyakorlatot a 16. század végétől az elméleti tudásra egyre nagyobb hangsúlyt fektető akadémiai oktatás váltotta fel. A metszetek jól tükrözik, milyen nagy fontosságot tulajdonítottak az antik szobrok tanulmányozásának.
A legváltozatosabb tematikus csoportot a művészportrék alkotják. Ide tartoznak mindenek előtt azok az önarcképek, amelyeken a művész saját magát ábrázolja munka közben, vagy felmutatja egy már elkészült, fontosnak tartott alkotását. A művész és modell téma eltérő felfogását többek között Rembrandt és Picasso képviseli. A kiállítás utolsó része a műteremből kikerülő kép sorsával, a művész és közönség viszonyával foglalkozik.
A képek utcai árusításának szokását 17. századi itáliai rajzokon és metszeteken figyelhetjük meg. A 18. századi műkereskedelem világába Watteau utolsó festményének – Gersaint műkereskedő cégérének – metszetváltozata enged bepillantást.
A Szépművészeti Múzeum története szempontjából különösen fontos Háry Gyula akvarell-sorozata, amely az Esterházy Képtár festményeinek az elrendezését mutatja 1865–1904 között, a múzeum felépülése előtt a Tudományos Akadémia Képtárában A műalkotások befogadásának nehézségét talán senki sem ábrázolta több humorral, mint Honoré Daumier, kinek litográfiáiból különösen gazdag anyag szerepel a kiállításon.
A kiállítás 2005. december 1tól- 2006 március 27-ig látható.
A megjelenített kép: Honoré Daumier
Műteremről műteremre, 1862 litográfia
Hozzászólás
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Hozzászólások
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
